Ki kaphat segítséget a nép ügyvédjétől?

A jogi segítőket, más szóval a nép ügyvédjét mától, április elsejétől lehet igénybe venni, de csakis rászorultsági alapon.Dr. Mátay András, az Igazságügyi Minisztérium jogi segítőszolgálatának Veszprém megyei vezetője lapunknak elmondta, hogy jelenleg, 2005. december 31-ig csak a peren kívüli ügyekkel foglalkoznak.

A jogi segítségnyújtás első része abból áll, hogy meghallgatják az ügyfelek gondját, akik kitöltenek egy nyolcoldalas nyomtatványt, amelyben az érintettnek igazolnia kell munkahelyi keresetét, illetve egyéb rászorultságát. Azoknak érdemes felkeresni a veszprémi irodát, akiknek az egy főre jutó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (ez ma 23200 forint) és vagyonuk sem több a törvényben meghatározottnál. Ők ingyenes segítséget kapnak. Azoknál, akiknél az egy személyre jutó nettó munkabér nem lépi túl a mimimálbért s ugyancsak nem vagyonosak, az ügyvédi díjat az állam megelőlegezi, amit maximum egy éven belül vissza kell fizetniük.

Mátay András hozzátette, miután tisztázták ügyfelükkel a vagyoni helyzetét, problémájuk meghallgatása után megállapítják, hogy milyen jellegű jogi segítségre szorulnak, illetve hogy a jogi segítő, azaz a nép ügyvédje hány órát foglalkozhat az üggyel. A listáról jelenleg hat ügyvéd közül lehet választani. Valamennyien a megyeszékhelyen laknak. A jogi segítőszolgálat vezetője azt tartaná szerencsésnek, ha minden nagy városban lenne három-négy ügyvéd, hogy az érintetteknek ne kelljen a megye távoli sarkából akár többször is beutazniuk.

Az ügyvéd az, akinél végül is tényleges segítséget kapnak az emberek jogi kérdésekben, vagy éppen megszerkesztik nekik az okiratukat, beadványukat. Ha a dolog perre kerül, a bírósági tárgyalásokon már nem képviselhetik ügyfelüket.

Mátay Andrással és kollégájával, dr. Bita Józseffel személyesen hétfőnként (9-13 óra) és szerdánként (13-18 óra) lehet találkozni a veszprémi „zöld házban“, a Kossuth utca 10-ben. Hívni viszont mindennap lehet az irodát a 88/593-377-es és a 88/590-372-es telefonszámon. Az érdeklődőknek a személyes találkozó előtt, ha igénylik, kiküldik a nyomtatványt. (napló)

Rovat: