Indul a hajózási szezon a Balatonon

- több kedvezmény nélkül -

Veszélybe került a közalkalmazottak, diákok kedvezményes jegye a balatoni hajókon, az idei költségvetési törvény ugyanis eltörölte az árkiegészítést a menetrendi hajózásban.

Korábban évi 120-140 millió forintot tett ki a jegyek költségvetési támogatása, amit a közalkalmazottak, a diákok és nyugdíjasok félárú jegye után kaptak a Balatonon.

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Társaság vezérigazgatója elmondta azt is, hogy az egymillió utasból jószerével minden második kedvezményes beszállókártyát váltott. A társaság szerint a kiegészítés azonnali eltörlése helyett az is jobb lett volna, ha néhány év alatt építik le a támogatást. Mindenesetre a hajózási cég nem akarja elveszíteni utasainak zömét, ezért egyelőre magára vállalja a kedvezmények egy részét.

Díjmentesen lehet utazni hat éves kor alatti gyermeknek, illetve MÁV arcképes igazolvánnyal, és 50 százalékos utazási kedvezményt adunk a gyermekeknek 6-14 éves kor között, a diákoknak a diákigazolvánnyal, a nyugdíjasoknak, illetve sérült embertársainknak. Természetesen a korábbi törvények alapján például a hadirokkantakra vonatkozó utazási kedvezményeket is biztosítjuk.

Ugyanakkor a közalkalmazottak kedvezménye megszűnik, és mostantól az országgyűlési képviselőknek is fizetni kell a hajózásért. A többi kedvezmény megtartása azonban közel 100 millió forintos kiesést hoz majd a többségében önkormányzati tulajdonban lévő balatoni hajózásnak. Horváth Gyula sajnálja, hogy emiatt néhány embert máris el kellett bocsátania a cégtől. Csökkentették az energia-, és például a marketing költségeiket is, ami viszont változatlan, hogy a sok évtizedes gyakorlatnak megfelelően jövő hétvégén, nagyszombaton futnak ki az első menetrendi hajók Siófok és Tihany, emellett Fonyód és Badacsony között. (magyar rádió online)

Rovat: