Európai kézfogás: négynapos rendezvénysorozat Tihanyban

Emlékezetessé kívánjuk tenni Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozását, ezért Európai kézfogás címmel négynapos rendezvénysorozatot tartunk a testvértelepülések képviselőinek részvételével - közölte az MTI-vel Tihany polgármestere.

Bors István elmondta: a vendégeknek bemutatják a település nevezetességeit, Pécsely-Klárapusztán lovas bemutatón vesznek részt és ellátogatnak Balatonfüredre és Veszprémbe is. Játékos verseny keretében mérik össze tudásukat a francia és német testvértelepülésről, valamint az erdélyi Székelyudvarhelyről érkező vendégek.

Húsz-húsz fős csoportok képviselik ünnepségünkön a testvértelepüléseket, így alkalom kínálkozik a vendég művészcsoportok bemutatkozására, valamennyi testvértelepülés szabadtéri főzőcskézésen mutatja be nemzeti ételeit, és a jó hangulathoz járul majd hozzá a Tihonyensis Vinitores Borlovagrend avatási szertartása is - tette hozzá a polgármester.

Bors István elmondása szerint a négynapos rendezvénysorozat orgonakoncerttel és fáklyás felvonulással ér véget. (mti)

Rovat: