Termelők kontra kereskedők

Idén a gazdák nem számíthatnak arra, hogy megkapják az uniós támogatásnak az 55 százalékát, mert a hazai 30 százalékot nem tervezték a költségvetésben.

A magyar gazdáknak a csatlakozás utáni esélyeiről az MTA Veszprémi Területi Bizottságának nagytermében tartott fórumon a levezető elnök szerepét betöltő Balogh Ákos, a Kinizsi Takarék ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az ügyfélkörükben sok a borász, a mezőgazdász, és remélik, hogy a csatlakozás után is talpon maradnak.

Ez pedig nem lesz könnyű, derült ki Tóth Péter, az AE Agrár Európa Consulting Ltd. ügyvezetőjének szavaiból, hiszen a hazai mezőgazdasági termékek magas költségek miatt nem versenyképesek, és a zömében külföldi tulajdonban lévő kereskedelem nem a mi termelőinket akarják helyzetbe hozni, könnyen előfordulhat, hogy termelőink kiszorulnak a hazai piacról.

A nagy nemzetközi láncok nálunk eddig a saját tőkéjükből csak egy áruházat építettek fel, a többit a beszállítók és a vásárlók állják. (napló nyomán)

Rovat: