Veszprém kitörési pontja a kultúra! - ezt ezerszer hallhattuk már több forrásból is. Az Index Veszprém Jokesz Antal képzőművészt, kurátort kereste meg, hogy fejtse ki véleményét a város kulturális életéről, állapotáról, hiányosságairól és lehetőségeiről.

Index: - Az utóbbi években Veszprém kulturális élete egy kicsit élénkebb lett. A mennyiségi változás hozott-e minőségit is a régebbi időkhöz képest?

Jokesz Antal: - A kultúra populárisabb vidékein vannak biztató jelek. A korábban gyanakvó kulturális vezetés is rájött, hogy érdemes nagyobb bizalmat és figyelmet fordítani erre a területre. Ugyanakkor, a programok gyarapodása ellenére "szakadozik" a város korábbi szellemisége, és talán ridegebbek az emberi kapcsolatok is a kulturális szférában. Az utóbbi években a város jobban differenciál a kultúra támogatása terén. Érthető, hogy pénzszűkében inkább oda irányult a támogatás, ahol látványosabban igazolhatók e döntések a választópolgárok előtt, ez pedig a nagyobb számú befogadói réteget megmozgató művészeti csoportoknak kedvezett. Ami a maradék pénzek pályázhatóságát illeti, az szinte kizárólag a helyi érdekű eseményeken forgácsolódik szét.

Index: - Éppen a differenciált támogatás miatt elégedetlenkednek a helyi irodalmi lapok.

JA: - Bár az Ex Symposion két - több szempontból is sikeres - tematikus számának közreműködője, képszerkesztője voltam, a város másik lapjának, a Vár Ucca Műhelynek a szikár, időtálló arculatát is én terveztem. Számomra mindkét lap kedves, más-más szempontból. Ez a jelenlegi, a másik torkának ugró rivalizálás viszont méltatlan, ráadásul nem is a várossal, hanem az NKA-val történt elszámolási vitából keletkezett. Ma már illúzió ezen a területen pályázatokból megélhetést kovácsolni úgy, hogy a szerkesztők és támogatók elvárásai ne ütközzenek, és a lap is eladható legyen. A Vár Ucca ugyanakkor nem ragad le mondvacsinált vagy marginális tematikáknál, a publikált alkotók köre pedig kevésbé zárt, miközben a támogatások ellenére az ide dolgozók is nyugodtan éhen halhatnak - ha már a jelek szerint az éhen halás is esztétikai kategóriának számít a lapkiadásban.

Index: - Mi az, ami tetszik a városban, mi az, ami nem, és mire kellene szerinted a kultúrán belül jobban odafigyelni?

JA: - Pozitív például, hogy sokan járnak komolyzenei koncertekre, és a közönség zenei ízlése a romantikus művek mellett a kortárs komolyzene irányába is némileg elmozdulni látszik. Éppen ez mutatja, hogy a városban jelen lévő művészeti vagy szellemi potenciál kihasználása és a magaskultúra támogatása hosszabb távon is jó befektetés lenne. Szokás lett első helyen emlegetni az Utcazene Fesztivált, de éppen ez a néhány napos önfeledtség mutat rá, hogy egyébként mennyire üres és magába zuhant a veszprémi belváros. Amíg a finanszírozásban a zenei vagy előadóművészeti műfajok prioritást kaptak, a városban élő képzőművészek kiestek a figyelemből, és közösségi terüktől, kiállítóhelyüktől is megfosztották őket.

A várbeli képzőművészeti eseményeken, az egykor volt helyi humán értelmiség diskurzusainak helyén ma többnyire kiöltözött sznobokat találunk a spontánul érdeklődő veszprémiek helyett. Bár a kultúra nincs annyira átpolitizálva, mint a közélet, de bármilyen észrevétel, kritika esetén a város kulturális vezetése úgy lendül ellentámadásba, mintha a politikai ellenfelét kéne szétvernie. Ez a görcs csak nagyon lassan oldódik, és közben nyomot hagy a várost érintő közép- és hosszútávú döntéseken is. És így lehet jó szándéktól vezérelve elfuserálni, vagy a befektetők mohóságának kitenni egy város évtizedek alatt kialakuló identitását és vizuális megjelenését, vagy lélektelenné tenni akár a napi létezését is.

Index: - Betöltik szerepüket a jelenleg működő kulturális intézmények a városban? (VMK, Művészetek Háza, HEMO)

JA: - A HEMO és a VMK egyértelműen a közművelődés bázisai. A Művészetek Háza helyileg és szellemében is közelebb áll hozzám, de kiállítások kurátoraként, vagy a Vár Ucca tervező-szerkesztőjeként is kapcsolatban vagyunk. Köztudottan még Holényi Zsuzsa fontos törekvése volt, hogy a Várban lévő galériák is bekerüljenek a művészeti közélet országos vérkeringésébe, ami persze komplexebb feladat annál, mint hogy pár év alatt látható, kézzelfogható eredménye legyen. A Vass-gyűjtemény megnyitása ideig-óráig exponálta ugyan a rendkívül belterjes és fővárosközpontú művészeti élet figyelmét, az itteni és a Csikász Galéria kiállításai azonban kicsit elsikkadni látszanak azóta is a művészeti és kritikai tér horizontján. Talán radikálisabb koncepcióval lehetne ezen változtatni, de az sem lenne utolsó cél, hogy a több szempontból is elidegenített helyi művészeket próbálnák igényes feladatok, célok felé orientálni. Noha Veszprém az 1979-ben általam indított Dokumentum-projektek fellegváraként is beíródott a közelmúlt magyar művészettörténetébe, ma már komolyabb anyagi feltételek kellenének ahhoz, hogy rendszeresen Veszprémbe invitáljuk egy kis pezsgésre, szellemi túrára a vizualitás kortárs művészeit, elméleti szakembereit. E projektek megvalósításához most a fővárosban és Dunaújvárosban találtam intézményi partnereket.

Index: - Mi az, ami neked(!) hiányzik itt a városban?

JA: - Jaj, neee! Nem vagyok ilyen kérdésekhez szokva, de talán az a közösségi létezés a legnagyobb hiánycikk a városban, amire már célozgattam. Szakmai szempontból kénytelen vagyok Budapesthez kötődni, ahol az NKÖM komoly ösztöndíjpályázatának egyik kurátoraként főleg fiatal művészekkel foglalkozom, művészeti kurzusokat is tartok, de a munkáimat képviselő galéria is a fővárosban van. És most mondjam meg, nekem mi hiányzik itt? Ugyan, mi a fenének?

De mondok egy példát: kortárs magyar művészeket bemutató vándorkiállítás indul tavasszal Litvánia nagyobb városaiba, majd Moszkva, Varsó, Helsinki magyar intézeteibe. Én nagy méretű lézerprinteket állítok ki ezekben a városokban, olyan portrékat, amelyeket a párizsi Városháza termeiben exponáltam, de új, digitális megjelenésük számítógéppel készül... Ha felnézek a monitorról, balra a Margit templom alatti völgyet látom, jobbra a veszprémi Városházát - amelynek ablakán nagy ívben látom kirepülni a képek magas gyártási költségeihez való hozzájárulásra beadott pályázatomat...
Ennek a városnak a levegője, fénye, a hely szelleme - mintegy külön layer-ként - mégis beszűrődik az éppen készülő munkákba. Fogalmazhatnék metaforikusan is: ezáltal a Párizs és Vilnius vagy Moszkva közötti virtuális hídon Veszprém is fontos tartópillérré válik. Kár, hogy ez a város inkább fől a saját levében puhára, minthogy pillére, támasza lenne az itt élő vagy itt ragadt polgárok ambícióinak... Pedig a kultúra és művészet messze nyúló hídjain könnyebb eljutni bárhova jelen világunkban is, mint a pillanatnyi érdekek pontonhídjain vagy a politika korlátai között - és ezt nemcsak képletes értelemben gondolom...