Védik a Balaton jó hírét
Beküldte szerk -
A Balaton jó hírnevének megőrzése érdekében a jövőben együtt lép fel a Balaton Fejlesztési Tanács, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a tó térségének önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség minden olyan tevékenységgel szemben, amely megalapozatlanul sérti és veszélyezteti a Balaton Régió érdekeit, idegenforgalmát és természeti adottságait.
Közösen tiltakoznak és utasítanak vissza minden Balaton- ellenes indokolatlan vádat, bevonva ebbe az ország külföldi idegenforgalmi képviseleteit is. A megállapodás szerint a jövőben közösen támogatják az olyan kezdeményezéseket, amelyek elősegítik a családi és gyermekturizmus feltételeinek kialakítását. A szükséges fejlesztési források biztosítására tett intézkedéseiket egyeztetik, és a maguk területén határozott lépéseket tesznek a fejlesztési összegek előteremtésére.
Az aláírásra váró érdekvédelmi megállapodás azért fontos, mivel egy évvel ezelőtt a hazai és a külföldi médiában olyan, a Balaton hírnevét lejárató, valótlan információk láttak napvilágot, amelyek szinte elriasztották a vendégeket a tó mellől. Ez idő szerint tehát az amúgy sem megfelelően fejlődő balatoni idegenforgalomnak a turistacsalogató tények széles körű népszerűsítésére van szüksége. (népszabadság)