Balaton-West Airport

- 132 járat áprilistól októberig -

Az év első felében már nem tudják éjszakai forgalmat is biztosító technikával ellátni a Balaton-West Airportot, ennek ellenére összesen 132 charterjárat szerepel az április elejétől október közepéig tartó szezon menetrendjében - közölte az MTI-vel Zóka István, a sármelléki repülőtér igazgatója.

Tájékoztatása szerint a Lufthansa City Line 92 személyes frankfurti gépe április 3-án landol Sármelléken a zalai "termálháromszögbe" igyekvő első utasokkal, megnyitva ezzel a repülőgépes gyógyfürdőszezont. Ezt követően a társaság legrégebbi partnere, a Swiss Airlines járatai érkeznek hetente, majd április 18-tól Cirrus Airlines kéthetente Lipcséből és augusztus elejétől szombatonként Erfurtból hoz utasokat egy-egy Dash-8Q típusú géppel.

Április 25-től október 17-ig a British Airways német leányvállalata vasárnaponként két, egyenként 136 személyes Boeinget is útnak indít Berlinből, illetve Düsseldorfból, ami 52 járatot jelent. Egy év kihagyás után a legnagyobb gépekkel jelenik meg ismét két orosz légitársaság: júniustól szeptemberig kéthetente érkeznek balatoni és gyógyüdülésre tartó vendégekkel a Siberian Airlines 160 személyes járatai, Samarából pedig a főszezon 5 hetében jönnek a Balaton-West Airportra a TU-154-esek.

Zóka István elmondta: a társaság a tavalyi rekordot is meghaladó forgalomra - közel 25 ezer utasra - számít ősz végéig. Hozzátette: amennyiben március végéig megkapnák a közlekedési tárca által elkülönített 300 millió forintot és a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács biztosította 65 milliót, szeptemberben elkészíthetnék az éjszakai navigációs rendszert, és a tervezettnél több gépet tudnának fogadni.

"Még a nappali forgalom további növelésére is van esélyünk: júniustól indítandó charterjáratokról tárgyalunk holland, olasz és dán társaságokkal, közülük az utóbbi látszik a legbiztosabbnak" - mondta a Balaton-West Airport igazgatója. (mti)

Rovat: