Örökzöld vita Veszprémben
Beküldte szerk -
Aláírásgyűjtésbe kezdett Veszprémben a Fidesz, hogy ne építsék be a volt mozi melletti parkot. A területet a város konferencia-központ és szálloda építésére kívánja értékesíteni. A beruházás évente 36 millió forint turisztikai adóbevételt hozna a városnak. Az önkormányzat vezetése hajlandó a Fidesz frakcióvezetővel tárgyalni. Tovább >>>
A városvezetést másfél éve kereste meg egy befektetői csoport azzal, hogy a belvárosban, a Séd mozi épületében és környékén konferencia-központot és szállodát akarnának építetni. A mozi sorsa addigra már eldőlt: a leromlott állagú épületben nem folyhatott tovább a vetítés, és már készülődött a városba a pláza, saját mozival. Az elképzelést, majd az előzetes terveket a városfejlesztési bizottság 2002 decemberében, illetve 2003 áprilisában egyhangúlag elfogadta. A városrendezési tervet a közgyűlés ennek figyelembevételével módosította, az épület és környezete értékesítéséről pedig az önkormányzat és a befektető között - ugyancsak a közgyűlés többségi jóváhagyásával - létrejött egy opciós megállapodás. Ezt ez év elején azonban a Fidesz képviselő-csoportja már nem támogatta.
Marosi András, a Fidesz frakcióvezetője és a párt zöldtagozatának Veszprém megyei elnöke számára ugyanis csak most januárban vált világossá, hogy milyen beépítést is tervez a mozi környékén a város. Azt felvetésünkre elismeri, hogy vélhetően nem volt tökéletes a frakción belüli információátadás, és ezért döbbent rá jóval később a döntés általa vélt következményeire. Képviselőtársait - akik korábban nem voltak ellene a beépítésnek - is csak ekkor figyelmeztette a várható veszélyre. Marosi szerint a parkra szüksége van a belvárosnak, hiszen egyike a még megmaradt zöldterületeknek, továbbá a térség a gépkocsiforgalom miatt légszennyezéssel erősen terhelt, s ezen enyhítenek valamelyest az ott álló fák. Az aláírásgyűjtéstől azt remélik, hogy a befektető - hallgatva a veszprémiekre - más beruházási helyszínt talál majd a városban. Bár a Fidesz nevében kezdték el gyűjteni az aláírásokat, Marosi hangsúlyozta, hogy ez nem politikai, hanem természetvédelmi, s egyben városvédelmi ügy.
Asztalos István MSZP-s alpolgármestertől megtudtuk, hogy a város a szomszédos területen, az Erzsébet-liget bejáratánál és a Kálvária-dombon olyan zöldterület-fejlesztést akar végrehajtani, amely teljes egészében visszapótolná, sőt minőségében felülmúlná azt a teret, amit a mozinál elvesztenének.
Az alpolgármester szerint, ha a Fidesz kész a kompromisszumra, akkor a városvezetés is. Ésszerű megoldás lenne egyébként, ha a szerződésben meghatároznák: ne, vagy csak alig csökkenjen a zöld terület a belvárosban. Vagyis a terület felét beépítenék, a másik felét azonban úgy alakítanák ki, hogy ott olyan kert, park várja a városiakat, amiért érdemes is odamenni, mert ma az emberek szinte csak átjárnak rajta. Márciusban amúgy is újra a képviselő-testület elé kerül az opciós szerződés, addig még módosíthatnak rajta. Marosi András - mint lapunknak elmondta - szintén nincs ellene a kompromisszumnak.
Asztalos István alpolgármester kijelentette, a városnak szüksége van a beruházásra. Az új, kétszáz ágyas szálloda megduplázza majd ugyanis a város turisztikai adóbevételét, és 65 százalékos kihasználtság mellett is évi 12 millió forintot fizetne be, amihez az állam további 24 millió forintot adna. A konferenciákra érkező vendégek pedig jó hírét vinnék a városnak. Ez Veszprém történetének egyik legjelentősebb fejlesztése lehetne - mondta Asztalos István. (népszabadság)