- A múltammal elégedett vagyok. Értékesnél értékesebb történelem-feltáró művek szerkesztése, a magyar kulturális örökség páratlan kincseinek számító oklevelek megmentése az utókor számára, egy gazdag állományú könyvtár gondozása, sok szép, alázatos munkával eltöltött levéltári év és egy, bár gondokkal szembesülő, de a maga összetartásából erőt meríteni tudó család: ezek azok amelyek úgy jelentik a múltamat, hogy egyben a jelennek is tennivalót és értelmet jelentenek.

Kredics László mondja nekem ezt a summás véleményt, amikor jelenlegi, nyugdíj melletti munkahelyén, az érsekség levéltárában és könyvtárában, többévszázadnyi veszprémi múlt árnyékában, mégis meleg hangulatot árasztó környezetben leülünk íróasztalánál. A püspöki palota terme most beszélgetőtársam személyisége miatt is barátságos: bár Kredics László az apám lehetne, mégis - néhány korábbi találkozásunk ellenére - régi barátnak kijáró közvetlenséggel és közlékenységgel válaszolgat kérdéseimre.

- Ez az az íróasztal valaha Gutheil Jenőé volt, és azt a kéziratát rejtette a kelleténél hosszabb időn át, amelyik máig a legfontosabb forrásmunkának számít a koraközépkori Veszprém iránt érdeklődők számára – mutatja a bútort és figyeli hogyan csodálkozom el.

És ez az az íróasztal - döbbenek rá a tárgy és a mögötte ülő szakember mellett lepergő percek közben - Kredics László szakmai pályafutásával is lépten-nyomon kapcsolatba hozható. Az Árpádkori Veszprém című Gutheil könyv első kiadásakor neki is saját bőrén kellett éreznie, milyen egy magát ateistának tekintő diktatórikus államban egy a keresztény kultúrától és annak értékeitől meghatározott korral foglalkozó tudományos munka szerkesztőjének lenni. A korabeli helyi sajtó marxista ideológiai megfontolásokból támadta meg a könyvet, bizonytalanságban tartva a köteten rendkívül sokat dolgozókat, miközben a hiánypótló művet rövid három hét alatt az utolsó darabig elkapkodták. Az üldözés fenyegetése az egyik oldalon, a misszió iránti elkötelezettség visszaigazolása a másikon.

A többi általa szerkesztett jelentős könyv mellett elévülhetetlen érdeme Kredics Lászlónak a püspöki levéltár régi, felbecsülhetetlen értékű oklevélgyűjteményének megmentése. Az egyházi ingatlanok államosítása miatt éveken át méltatlan körülmények között tárolt iratok egy véletlen találkozásnak köszönhették restaurálásukat. Az államszocializmus fénykorának éveiben panaszkodott Kredics László Berecztóczi Miklósnak - aki az országgyűlésben töltött be fontos funkciót -, hogy az egykori királyné-koronázó püspöki székhely mintegy 1300 réges-régi oklevele rövidesen teljesen elrohad attól, hogy párás helyen kénytelenek tárolni őket. A csoda megtörténhetett: a XIII. századitól a barok-kori iratokig valamennyi hivatalos irat az Országos Levéltárba kerülhetett a felelősségérzettől áthatott emberek jóvoltából, és ellenszolgáltatás nélkül az ottani szakemberek konzerválták őket, így ma valamennyi elfogadható és feldolgozható állapotban áll a kutatók rendelkezésére.

folyt. köv.