Vetítések a hét közepén
Beküldte szerk -
A veszprémi Hemóban három filmet is láthatnak a következő napokban.
A Kortárs filmklub jelentkezik március 10-én, szerdán 17.30 órakor az Erőszakos világ (Naqoyqatsi) című amerikai vízióval.
Na-qoy-qatsi (na-koi-katzi) főn. a hopi nyelvből, jelentése: 1. Egymás gyilkolásával eltelő élet. 2. A háború mint életmód. 3. (interpretált) Civilizált erőszak. - A NAQOYQATSI egy szavakon túlmutató páratlan filmélmény, mely a képek és a zene erejét ötvözve merül alá a rendkívül felgyorsult, globálisan behálózott 21. századi világunk szívének mélyére. A mindennapok valóságának a legmodernebb digitális technikával megváltoztatott, hipnotikus erejű képei vonulnak át a mozivásznon Philip Glass lenyűgöző zenéjével kísérve. A film szavak nélkül, döbbenetes erővel ábrázolja, hogy a technika miképpen változtat meg mindent: médiát, művészetet, szórakozást, sportot, politikát, gyógyítást, hadviselést, erkölcsöt, természetet, kultúrát és az emberiség jövőjének arcát.
Szerdán este nyolc órakor egy francia bűnügyi thriller, a Magasfeszültség kerül vászonra.
Marie (Cécile De France) és barátnője, Alex (Maïwenn Le Besco) egyetemista. Két szemeszter közötti szünetben vidékre utaznak, hogy meglátogassák Alex szüleit. A ház a francia alföldön, a semmi közepén áll. A két barátnő nyugovóra tér, ám már az első éjszakán egy rejtélyes sorozatgyilkos (Philippe Nahon) tör rájuk. Alex és Marie minden erejét összeszedve harcolni kezd a túlélésért.
Még egy sikerfilmmel jelentkezik az intézmény a hétvégéig. A Szigorúan piszkos ügyek című hong-kongi film március 11-én, csütörtökön 18.30 órakor látható.
Yan, még mielőtt végezne a rendőrakadémián, besúgó lesz a triádban. Egy évtizedes kemény munka eredményeként sikerül beépülnie a legnagyobb hongkongi bűnszövetkezetbe.
Ming alig volt 18 éves, mikor a triád főnökének megbízásából zsaru lett. A rendőségnél rövid idő alatt a Bűnügyi Hírszerzési Hivatal főnökévé lépett elő.
Egy nap Minget azzal bízzák meg, hogy buktassa le saját triádfőnökét. Ahogy az akció kezd kibontakozni, mindkét oldal rádöbben, hogy tégla van köztük. A helyzet egyre súlyosbodik, Ming ráébred, hogy nagyon piszkos ügyekbe keveredett. Kinevezése utáni első küldetése nem más, mint a tégla, azaz saját személyének leleplezése.
Az Expresszó Klubmozi és Kávézó a Swimming Pool című színes feliratos francia-angol filmdrámát játsszák csütörtöktől.
Sarah Morton az angol bestseller krimi-írónő Franciaországba utazik kiadója nyaralójába, hogy nyugodtan dolgozhasson és pihenhessen. Ám hirtelen beállít kiadója francia lánya, Julie, s ettől kezdve mind a munkának, mind a kikapcsolódásnak lőttek.
Ugyanitt egy héten keresztül lehet végigülni A gyűrűk ura - A király visszatér című, 11 Oscar-díjjal kitüntetett fantasyfilmet.
A történet a befejezéséhez közeledik. Főszereplői útjuk végére érnek: de mielőtt megtudják, hogy sorsuk jóra vagy rosszra fordul-e, még várnak rájuk életük legnagyobb csatái. Gandalf a rohani Theoden király segítségével igyekszik harcra bíztatni Gondor urait. Szauron ostrom alá veszi Minas Tirthet, hogy végképp eltörölje a föld színéről az emberi fajt. Sosem hiányzott még ennyire a Király erős keze. Aragorn végre válaszol a hívásra, a kard összeforr, kirepül hüvelyéből, és harcba száll a hatalmas túlerő ellen.
Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. A Gyűrűhordozó és hű barátja (vagyis Frodó és Samu) a Végzet hegyének borzasztó útjait járja. De minél közelebb kerül céljához, annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ fölé boruló árnyék egyre nagyobb és egyre hidegebb
További részletek a Kuktúrkonténerben