Szász Endre emlékkiállítás nyílik Siófokon
Beküldte szerk -
Szász Endre közel félszáz műve lesz látható a Siófokon kedden nyíló emlékkiállításon - tudta meg pénteken az MTI Matyikó Sebestyén Józseftől. A Kálmán Imre Múzeumban kedden délután négykor nyílik a tavaly elhunyt Szász Endre (1926-2003) Munkácsy-díjas festőművész teljes grafikai életművéből válogatott emlékkiállítás.
Mint a siófoki múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta, a világhírű művész rajzai, grafikai munkái mellett a hónap végéig nyitva tartó tárlaton, egy festmény is látható lesz, amely a tóparti város közgyűjteményének tulajdonában van.
A mintegy félszáz alkotást a dél-balatoni település Kálmán Imre Múzeumának, valamint a somogyi megyeszékhely, Kaposvár Rippl-Rónai József Múzeumának a gyűjteményéből válogatták össze.
Az emlékkiállítás keddi megnyitó ünnepségén Géger Melinda műtörténész mond beszédet, köszöntőt pedig Gyarmati László újságíró, siófoki önkormányzati képviselő, valamint a tárlatnak helyet adó múzeum igazgatója, Matyikó Sebestyén József mond majd.
Siófokon gyakran töltött hosszabb-rövidebb időt Szász Endre, akinek 1993-ban már volt tárlata a tóparti városban - tájékoztatta az MTI-t a kiállítóhely múzeum igazgatója. (mti)