Síró emberek, letakart holttestek, fáradt és elkeseredett mentőalakulatok, egy ottmaradt fél pár cipő - na, ezek nem szerepelnek Joel Meyerowitz képein, amelyeket a World Trade Center helyén, a Ground Zero-n fényképezett a szeptember 11-i események utáni hónapokban.

Pedig ilyesmire számítottam, ehhez vagyok szoktatva. A tragédiáról szóló tudósításokhoz éppúgy hozzátartoznak a sokkoló képek, mint a sajtótájékoztatókról szólókhoz a tollat tartó kéz vagy a nyíló és záródó ajtók rövid snittje. Az Egyetem aulájában látható kiállítás mentes a képi kliséktől. Ennek egyik oka talán az, hogy a fotók nem a jövő történelemkönyveiben szereplő híres dátum tragikus történéseit rögzítik, hanem az azt követő mindennapokat.

A tárlat mottójában azt olvashatjuk, hogy "ha nincs fénykép, nincs történelem", s Meyerowitz valóban jól látja; a romeltakarítás történetét ő írja - mivel egyedül neki engedélyezte New York városa, hogy a Ground Zero-n fényképeket készítsen. A fotós a felvételeket a városnak adta, ezekből pedig az Egyesült Államok Külügyminisztériuma válogatott, s így jött létre a most látható képanyag.

A dokumentumfotók mindig az objektivitás érzetét keltik. A képek és a valóság viszonyát az ilyen alkotások esetében érezzük a legszorosabbnak; könnyen elhisszük, hogy a fotós csak exponál, és a valóság kerül a filmre. Így a dokumentumképek óriási hatással vannak a közvéleményre, s emiatt egy olyan tárlat, melyet egy amerikai minisztérium küld turnéra a világ 60 országának 200 városába, inkább tartozik a politikai propaganda szférájába, mint a művészetébe.

A kiállítás tehát egy üzenet, melyben az amerikai kormány szól a világhoz, és hozzánk veszprémiekhez is. De vajon mit is akar közölni? A képek kicsinek ábrázolják az embert, nagynak a pusztítást, de azért a tűzoltó belemosolyog a kamerába, a nap pedig felkel a romok között szeptember 11. után is.

Meyerowitz képei azt sulykolják belénk, amit Amerika mindig is hangozatott - s igyekszik elhinni magáról -, hogy túlél és újrakezd, azaz erős és hősies. Ezt a képet régről ismerjük minden felszínességével együtt, és most újra ezt bizonygatják nekünk Meyerowitz fotói is. Meghatni nem nagyon akar a kiállítás, ahhoz talán nem is elég erőteljesek a képei, inkább csak emlékeztetni minket valamire, amit úgyis tudunk: hogy Amerika hisz önmagában.