Lassan tíz éve ismerem. És egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor láttam szomorúnak. Örökös újrakezdő, iskolát iskolára halmoz, konferál táncversenyeken, bálokon, rendezvényeken. Volt már gazdasági igazgató egy helyi varrodában, vőfély számtalan lagzin, kommunikációs igazgató egy nagyvállalatnál, a Münchhausen bár tulajdonosa és pultosa, eladó és könyvelő. És minduntalan kergeti az álmait, és várja, hogy a média végre a felfedezze...

Index: - Mi terelt a tánc felé?

Bauer Róbert: - Ez jó régen volt, még a múlt században! Mindig is elég közismert emberke voltam, nem tudom mi az oka (meg szerény is vagyok). Működött akkoriban egy táncklub Veszprémben, hobbiból táncolgattak, a maguk szórakoztatására. Az egyik barátom ajánlotta, hogy menjünk el megnézni (főleg a lányokat), mert én biztosan ismerek ott valakit. Elmentünk, persze nem ismertem senkit, de kedvesen fogadtak. Aztán többször eljártunk a próbákra, majd a közös programokra, kirándulások, bulikra. Jó volt a társaság és ott ragadtam (persze tetszett egy lány és Ő miatta alakult így az egész). A következő szezonban már együtt táncoltam egy egyetemista lánnyal, jó fej volt és sokat buliztunk a tánc mellett. Akkoriban még csak formációs versenyeken, Ki Mit Tud-okon szerepeltünk a csapattal, kisebb nagyobb sikerekkel - szóval kedvtelésből, hobbiból csináltuk, pedig nem volt divat a társastánc, sőt sokan nem jó szemmel nézték, hogy egy fiú táncol! Közben az egyetemista lányka lediplomázott és elment Veszprémből, így nem volt párom, szomorú voltam, de az egyik próbán odajött egy kislány (akkor volt 15 éves), hogy táncoljak vele. Ő egy próba erejéig gondolta, 5 év lett belőle. A klubban is egyre komolyabb munka folyt, nagyon jó táncpedagógusok vették kezükbe a trenírozásunkat, és ennek köszönhetően elindultunk különböző országos társastáncversenyeken.

Index: - Milyen eredményeket értetek el?

BR: - A társastánc érdekes dolog. Amikor elkezdesz végre versenyezni a sok gyakorlás után, mivel nem ismernek a pontozók nem is kíváncsiak Rád. Akkoriban sok versenyen voltunk és szép sorban már az elődöntőkben kiestünk. De nem adtuk fel, gyakoroltunk és jöttek az eredmények. A versenyzés kezdő kategóriája az E, innen lehet tovább lépkedni egészen A-ig, a profiknak A sonderig. Na, mi elkezdtük a felfelé menetelést, sok versenyen csak elődöntőig jutottunk, majd középdöntősök, aztán döntősök is voltunk, és elérkezett az igazi elismerés: dobogósok lettünk. Országos versenyeken D kategóriában második, harmadik helyezés. Jött a C kategória, sajna az érettségi is - a párom sikeresen megérett és elment Budapestre szerencsét próbálni. Néha még hazajárt, próbálgattunk, de ez már kevés volt a versenyeken... kudarc, kudarc, kudarc… Ezért már csak fellépésekre, táncbemutatókra jártunk, de sajna vége lett az öt évi együtt táncolásunknak. Persze azóta is nagyon jó barátok vagyunk, ő Pesten dolgozik, jól érzi magát és flamenco-zik - nagyon jól csinálja. Én még próbálkoztam újabb táncpartnerekkel, de már nem volt az igazi, ekkor lett vége a társastáncos karrieremnek.

Index: - Az Anacondásokkal hogyan alakult ki a kapcsolatod?

BR: - A veszprémi rockisokkal az ismeretség nagyon régi, mert különböző rendezvényeken általában egymás után tartottuk a bemutatókat, sőt a táncklubunk által rendezett országos versenyekre is őket kértük fel bemutatózni.
Mindig csodáltuk Őket, nagyon jó és összeszokott gárda, kellemes baráti társaság volt, sok időt töltöttek együtt a próbákon kívül is. A klubvezetője Szakál Attila volt, aki közben elvégezte a társastánctanár-képzőt Budapesten. Egyik nyáron volt egy továbbképző tábor Csopakon, ahova meghívtak. Ott barátkoztam össze Attilával. Később elhívott különböző rockis összejövetelre, sok barátom lett a csapatból, hát így kerültem be az anacondás rockis csapatba.

Index: - Hogyan lettél te a rocki versenyek konferansziéja?

BR: - A csopaki táborban a zárónapon szerveztünk a vezetővel egy jól sikerült vetélkedőt, aminek én voltam a játékvezetője. Attila (Szakál) teljesen meglepődött, hogy milyen könnyedén oldottam meg a feladatomat. Erre - csak poénból - megemlítettem neki, ha gondolja hívjon meg a klubjuk által rendezett rockiversenyre, szívesen konferálok ott is! Ő komolyan vette az ajánlatot és meg is hívott. Először nagyon bátortalan voltam, de ráéreztem az egész dolog ízére, és kedvet kaptam hozzá. Dolgoztam együtt közismert emberekkel (Csisztu Zsuzsa, Klauszmann Viktor, Csonka András, Herendi Gábor... sorolhatnám még, de senkit nem akarok megsérteni, ha kimarad). Nagyon sokat tanultam tőlük: hogyan kell a színpadon viselkedni, hogyan kell szépen, érthetően beszélni, tisztelni a közönséget és a műsort, mert nem én vagyok a sztár, az est fénypontja, hanem szolgálom az éppen aktuális programot. Ennek immáron 9 éve... Azóta már nagyon sok országos- regionális- vagy helyi rockiverseny állandósult műsorvezetője vagyok. És hálával gondolok Szakál Attilára, aki ezen az úton elindított!

folyt. köv.