Két bűncselekmény, tárgyi bizonyítékok
Beküldte szerk -
Hosszú, körültekintő, és sikeres nyomozó - felderítő munka eredményéről számolt be szerdán délelőtt sajtótájékoztató keretében Dr. Horeczki László rendőr ezredes, bűnügyi igazgató. A szálak három évvel ezelőttig vezethetők vissza. Tovább >>>
2001 januárjában a hegyeshalmi határátkelőhelyen a vám- és pénzügyőrség munkatársai 7650 karton zárjegy és adójegy nélküli cigarettát, valamint mintegy 109 kg nagy tisztaságú heroint találtak. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy az illegális szállítmány egy részét január 12-én a Veszprém-Kádártán található Pikk Deponál, a kamion vámzárjának feltörését követően rejtették el, másik részét Győr környékén, a határ előtt tették a kamionba. Az elkövetők célja: a magas vámértékű cigaretta és a nagy mennyiségű kábítószer külföldi értékesítése.
A kamion sofőrét a határon elfogták, ellene a Győr - Moson - Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatott eljárást, amely azóta jogerősen befejeződött. A csempészárut elkobozták, de az eljárás során nem sikerült megállapítani azon személyek személyazonosságát, akik a csempészárut a kamionra felpakolták, egyedül a sofőrt ítélték el.
A veszprémi kapitányságon folyó eljárás tulajdonképpen a fent említett ügy folytatatása. A körültekintő nyomozás során egyértelműen bizonyítottá vált, hogy a kamiont egy szervezett társaság pakolta fel, akik közül jelenleg négyen vannak előzetes letartóztatásban, akik visszaélés kábítószerrel kísérlet, vámorgazdaság, valamint adócsalás bűntettek magalapozott gyanúja miatt hallgatják ki a veszprémiek. Ami még a bűncselekmények vizsgálata során többek között tisztázásra vár: az egyes személyek szerepe az elkövetésben.
A sajtótájékoztatón ismertetett másik bűncselekmény szálainak kibogozása kezdetben államigazgatási eljárás keretei között folyt a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon. Az elmúlt év novemberében egy kutyáját sétáltató járókelő félig elhantolt holttestet talált Balatonfűzfő külterületén. Az adatgyűjtést és az orvos szakértői vizsgálatot követően megállapítást nyert, hogy a középkorú férfi bűncselekmény áldozata lett, pontosabban az áldozatot lőfegyverrel fejbe lőtték. A ruha maradványok és a fogstátusz valamint a DNS vizsgálat alapján egyértelművé vált, hogy a férfi nem más, mint a 2003 tavaszán eltűntként bejelentett Ny. E. balatonalmádi lakos. A közismert vállalkozónak valahol Székesfehérvár és Balatonalmádi között veszett nyoma, hiszen Mercedes típusú személygépkocsijával Fehérváron látták utoljára.
Az eltűnés okán kezdeményezett államigazgatási eljárásból a Veszprém MRFK Nyomozó Osztály által folytatott, emberölés miatt indított nyomozás lett. A kiterjedt nyomozás, a személyi és tárgyi bizonyítékok alapján rövid időn belül a rendőrség látókörébe került Á. J. 32 éves balatonfűzfői lakos, aki egyébként korábban a francia légióban teljesített szolgálatot, és aki üzleti kapcsolatban állt az áldozattal. Valószínűsítethető, hogy jelentős anyagi természetű elszámolási vita volt a két férfi között. Á. J. ingatlan vásárlás ürügyén csalta a Fűzfői telekre a vállalkozót, majd ott fejbe lőtte, holttestét elásta, kocsiját Budapestre vitte és eladta B. Sz.-nek, hogy a budapesti férfi az autót darabokban érétkesítse tovább. A nyomozás eddigi eredményeként az emberöléshez használt lőfegyver lefoglalásra került, Á. J. és B. Sz. előzetes letartóztatásban vannak. Az adatgyűjtés során felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy Á. J. nem egyedül követte el a bűncselekményt. A feltételezhető bűntárs Balai Tamás 23 éves balatonfűzfői lakos, akit még keres a rendőrség.
Úgy tűnik a bűncselekmények sorozata nem ért véget. A nyomozás során fény derült egy korábbi bűntényre is, amely szintén Á. J. számlájára írható. 2003 júliusában Á. J. találkozót beszélt meg Királyszentistván határában B. R. 30 éves budapesti lakóssal, akit a helyszínen tarkón lőtt. A sértett csodával határos módón túlélte a lövést, és jelenleg korábban elkövetett vagyon elleni bűncselekmények miatt szabadságvesztését tölti. Ez ügyben Á. J ellen emberölés kísérlet bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztálya.