Ifjúsági önkormányzat alakul
Beküldte szerk -
Február végéig tervezik megalakítani a megyeszékhelyen a Gyermek-, Diák- és Ifjúsági Önkormányzatot.
A megyei jogú város polgármesteri hivatalának ifjúsági referense nyilatkozta ezt a múlt hét végén a megyei napilapnak a Gyermek-, Diák- és Ifjúsági Önkormányzat tájékoztatási fórumán. Kőműves Judit elmondta, a rendezvényre a város ifjúsági szervezeteinek, valamint az oktatási intézmények diákönkormányzatának képviselőit meghívták. Ötletadó beszélgetésekkel és meghívott előadók segítségével keresik a módot arra, hogy megfogalmazzák korosztályonkénti sajátos érdekeiket, és felfedezzék, mi abban a közös.
A megalakuló, városi szintű önkormányzat létszáma - amennyiben minden érintett csoport delegál egy-egy tagot - elérheti a hatvan főt. Ennek a szervezetnek az elnöke egy személyben képviselheti az önkormányzattal vagy bármely más tárgyaló partnerrel szemben a fiatalokat. Jogosítványa annyi lesz, amennyit kivív magának, mivel az ilyen és ehhez hasonló szervezetek működését törvény nem szabályozza.
A rendezvényen előadóként Wéber László, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda vezetője, Tromposch Julianna diákjogi szakértő és Katanics Sándor, az önkormányzat oktatási és ifjúsági bizottságának elnöke segítette a fiatalokat elképzeléseik megfogalmazásában és kialakításában. (napló)