Általában amolyan "kulturtörténetszerűt" szoktam rittyenteni az ily témákra, de most eltekintenék ettől az avíttasnak tűnhető szokásomtól, és egy egyszerű, bevezetővel ellátott, megélt, szomorkás történetet mesélnék el, természetesen az elmaradhatatlan tanulságot tálalván a végén, mint kötelező gyakorlatot.

Imerős az, mikor reggel, az átkozott ébresztő (azért nem írom óra, mert legtöbben már mobilra kelnek) fülsértően berreg, csörög, zenél, zajt csinál, s egyik lábunk már a fehérneműben, a másik már a zokniban? Az ember ilyenkor hajlamosságot érez a slendriánságra a fehérneműjét illetően. Ezt úgy értem, az induló lyuk, a feslett gumi már nem viselést kizáró ok. Gondoljuk, a makula magánügy, hiszen nem a Csaló Világba igyekszünk közszemlére tetetni legmagánabb életünket. A bugyi, a gatya, az intim szféra, nem a nagy testvérekre tartozik, meg különben is, ha esemény van, belátható kilátás valami vadászatra, a másik nem érdeklődősének kiváltására, arra felkészülünk, olyan nagy meglepetés nem érhet bennünket… Gondolod. De óva intenék ettől.

F.N. barátnőnk régóta érezett erős vonzódást H.Gy. barátunk iránt. Ez, ahogy lenni szokott, kölcsönös leend. S mint mesékben a minden jó, ha vége jó, bekövetkezett az a kéjjel átitatott éjszaka, mikor N. Gy.-nél aludt. Vagy hát nem aludt. Nem tudni, mi nem voltunk ott. Másnap másfél méterrel a föld fölött közlekedve érkezett meg a nő, N., s munkahelyén oly felszabadultan dolgozott, hogy mindenki csodálattal figyelte szárnyalását. De lévén a színház veszélyes üzem, boldog szárnyalása zuhanásba torkolt, határozottan óvatlannak nevezhető pillanatban. A gond nem azzal a három méterrel volt, amit a szabadesés törvényének oltalmában tett meg, inkább az érkezéssel, annál is inkább, mivel egy hegyes, kovácsoltvas kerítésre pottyant, amely díszletelemként volt hivatott feldobni a látványt, egy amúgy erősen feledhető, kortárs drámában. Az érkezési pont valahol az anus és a vagina között félúton leledzett, így véresen ugyan, de élve szállíthatták a kórházba.

A pech és a mázli különös esete volt, mivel a plusz, illetve a mínusz négy centiméter a felszúródást, és a halál jelenthette volna. De az orvosok, - amolyan modern gátőrökként - újraépítették a gátat. Mikor kedves barátnőnket meglátogattuk, körülbelül ez a dialógus hangzott el:

- Nagyon fájt?
- Nem. Csak szégyelltem magam.
- Miért? Ez bárkivel megtörténhetett volna...
- Ez nem.
- Ugyan már, a Zoli is leesett a múltkor a zsinórpad...
- Esés? Ki beszél az esésről?
- Hát akkor???
- Tudjátok, összejöttünk Gy.-vel. Reggel, mivel nem volt nálam tiszta bugyi, kértem tőle egy gatyát... Tudjátok olyan klasszikus fehér gatyát. És míg vittek befelé a mentők, nem tudtam másra gondolni, csak arra, mit gondolnak majd az orvosok, amikor a művésznőt össze akarják varrni...

Azóta csak makulátlan fehérneműt vagyok hajlandó felvenni, s ha a szükség törvényt bont, inkább használtat.