Költő, író, szerkesztő. A Magyar Tudományos Akadémia veszprémi (Észak-Dunántúli) regionális bizottságának a munkatársa.
Délvidéken, Bácskában, Gunarason született született 1954-ben. Bácstopolyán járt általánosba és gimnáziumba. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelvet és irodalmat tanult (1973-1978).

Az Új Symposion című irodalmi folyóiratot szerkesztette, de dolgozott lemezlovasként, fordítóként, újságíróként, rendezőasszisztensként. Az Újvidéki Rádió irodalmi szerkesztője volt (1988-1991). A jugoszláviai polgárháború kezdetekor, 1991-ben települ át Magyarországra.

Index: - Amerikai improvizációk című verseskönyved 1999-ban jelent meg, tervezel-e új kiadványt alkotásaiddal?

Fenyvesi Ottó: - Igen. 2004-ben ötvenéves leszek, és ebből az alkalomból megjelenik a válogatott verseimet tartalmazó kötet, hiszen régi könyveimet már sehol sem lehet kapni. Aki eddig nem ismerte a munkásságomat, az egy kicsit teljesebb képet kaphat majd róla. De egy másik könyvet is tervezek. Remélem, hogy A halott vajdaságiakat olvasva című versciklusom, melyből a közelmúltban különböző folyóiratokban (Kortárs, Tiszatáj, Forrás, Győri Műhely, Árgus, Életünk, Híd, Alföld, Bárka, Ex Symposion, Élet és Irodalom stb.) közöltem részleteket, hamarosan könyvformában is megjelenik. Az újvidéki Forum kiadó már fel is kért, hogy rendezzem kötetbe az anyagot.
Julia Schiff müncheni fordítónő elkészült a német nyelvű verseskötetem anyagával is, s ha igaz, nemsokára a német olvasók elé állhatok.

Index: - Ugorjunk egy nagyot az időben. Biztosan akadnak olvasóink között olyanok, akik a Veszprémbe telepedésed előtti munkásságodról semmit se tudnak. Az Amerikai improvizációk című, legutóbbi köteted nyitóverse, a Roll over Tapolca az időt (is) "tekercselve" emlékezetes történetet idéz, amit, kérlek, eleveníts fel nekünk.

FO: - Generációm 1980-ban olyan helyzetbe került, hogy az Új Symposion nevezetű újvidéki folyóirat szerkesztését átvehette. A Sympónak az volt a lényege, hogy a különböző nemzedékek harmonikusan egymásra épültek, a dolog Tolnai Ottóék generációjával indult, akik kineveltek egy újabb alkotógárdát (Danyi Magdolna, Thomka Beáta, Böndör Pál és mások), ők pedig minket. Így kerültünk mi 1980-ban döntési, "végrehajtó" pozícióba az Új Symposionnál. A folyóirat történetét végigkísérték a különböző nemzedéki, esztétikai és politikai ellentétek, problémák. A hetvenes évek elején két számot betiltottak, de sokat kekeckedtek Danyi Magdiékkal és velünk is. Danyi Magdi főszerkesztése alatt, az 1970-es évek közepén csináltunk egy pornográfnak minősített erotika-számot, amit félig-meddig szintén betiltott a tartományi hatalom, de problematikus volt a vajdasági magyar fiatalok helyzetével foglakozó szociológiai elemzéseket tartalmazó szám is.

A Roll over Tapolca című versem elején említett történet is ezeknek a botrányoknak a sorába tartozik. 1981-ben épp az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségében dolgoztam, amikor egyik délután fölhívott Sziveri Jancsi, hogy találkozzunk a Kafe Bulevar teraszán, mert nagy probléma van, leállították a Symposion szedését. Az Orgia mechanika című versem szemet szúrt a nyomdában valamelyik ideológiai buzgómócsingnak, s természetesen azonnal értesítették a Forum vezérigazgatóját. Aki pedig behívta őt és iszonyúan ledorongolta. Majd összehívták a kiadói tanácsot, megtárgyalta az esetet a pártbizottság, és hamarosan feketelistára kerültem.

A verset ki kellett venni, nem jelenhetett meg. Később egyébként megváltoztattam a költemény címét, meg egy-két sorát, hozzáírtam, elvettem belőle, nem sajnálom, mert azt gondolom, az átalakítás során még jobb lett a szöveg. Végül megjelent nyomtatásban is a 200. jubileumi számban, majd bekerült az 1988-as kötetembe, a Kollapszusba is.

Index: - Ennyire nehéz volt abban az időben magyar értelmiséginek lenni Jugoszláviában?

FO: - Jellemző az akkori jugoszláviai magyar helyzetre, hogy amikor kitört ez a botrány, a verset mindjárt lefordították szerbre, s az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő belgrádi irodalmi lap, a Knjizevna Rec rögtön közölte. Ott természetesen nem volt vele semmi gond. A mi vajdasági skizofrén magyar helyzetünk abban nyilvánult meg, hogy több kultúrának a határmezsgyéjén éltünk. A magyarhoz a nyelv kötött bennünket, a jugoszláv, szerb, horvát, szlovén, bosnyák, macedón és egyéb kisebbségi (ruszin, román, szlovák) kultúrákhoz pedig a valóság. Arra kellett berendezkednünk, hogy így éljük le az életünket, ami nem lehetett teljes, hiszen hiányzott belőle a boldogságnak egy másik dimenziója.

Humán érdeklődésűek lévén, az újvidéki Magyar Tanszéken kívül más anyanyelvi képzési lehetőségünk alig kínálkozott, érvényesülési esélyeink korlátozottak voltak. A műszaki értelmiség, a jogászok, a közgazdászok, a természettudósok, az orvosok mind-mind idegen nyelven voltak kénytelenek elsajátítani a szakmájukat, tehát nagyrészűk asszimilálódásra volt ítélve, s lassanként már nem azt a nyelvet beszélték, amit mi. Talán ebből kifolyólag lehetett viszonylag kevés olvasója az Új Symposionnak, ami ezer-kétezer közötti példányszámban jelent meg. Noha a terjesztés sem volt mindig tökéletes.

Index: - Hogy viszonyult a Sympóhoz a magyarországi művész-társadalom?

FO: - A magyarországi olvasóknak és szerzőknek szintén érdekes volt a Új Symposion, ők is megjelentek benne. Mészöly Miklós, Eörsi István, Tamás Gáspár Miklós, Molnár Gusztáv, Radnóti Sándor, Zalán Tibor, Nádas Péter, Esterházy Péter és mások rendszeresen küldték a közlésre szánt szövegeiket. De megjelentettük Illyés Gyulának a zsarnokságról írt híres versét is 1983-ban. A szöveget Zalán Tibor apránként küldte el nekem Újvidékre, először csak a vers egyik oldalát, majd egy pár nap múlva föladta a másikat, utána a harmadikat.

Index: - Ennyire kemény volt a diktatúra akkor Jugoszláviában?

FO: - A tévhittel ellentétben Jugoszláviában is komoly cenzúra működött. Én például egy évig szerveztem az újvidéki Ifjúsági Tribün magyar műsorait. Amikor a Kaláka együttes látogatott Újvidékre, behívatott az újvidéki városi rendőrség kulturális osztályának vezetője, és arról faggatott, miből áll majd az együttes esti programja. Elmondtam, hogy többek között Petőfi Sándor meg József Attila versek is lesznek. Arra kértek, hogy mellékeljem a versek szerb fordítását. Természetesen nem mellékeltem, csak annyit mondtam, hogy bármelyik komolyabb újvidéki könyvtárban megtalálhatja ezeknek a költőknek a szerbre fordított köteteit. S különben is mindkettőről általános iskolát nevezetek el a tartományi székvárosban. Szóval néha nagyon buzgón vigyáztak ránk az elvtársak.

Az Orgia mechanika miatt aztán priuszom lett, megismerték a nevemet a tartományi pártbizottságon is. Rendesen rám szálltak. A feleségemet, aki újságíró volt a Magyar Szó című napilapnál 1982 őszén, az esküvőnk után behívatta a főszerkesztő, hogy tudja-e, hogy micsoda gyanús alakkal kötötte össze a sorsát. Nem sok eséllyel pályáztam a munkahelyekre, a vállalati totumfaktumok mindjárt kigolyóztak.

Index: - Az Új Symposion alkotói gárdája is ki volt téve a támadásoknak?

FO: - Hasonló üldöztetésnek volt kitéve Sziveri János is. Amikor 1983 májusában kirúgtak bennünket, Pancsovára, Dél-Bánátba akarták helyezni tudósítónak. Pancsova egy régi magyar-német város Belgrád mellett, csak egy híd van közöttük, az 1999-es bombázások idején elég sokat hallhattunk róla, ott van a legnagyobb jugoszláv olajfinomító. Nagy ipari centrum, hozzá a környezetszennyezés meg minden , ami ezzel jár (elég kevés magyar él már ott), tehát Sziveri Jancsit oda akarták elküldeni, hogy teljesen lehetetlenné tegyék. Losoncz Alpárt felfüggesztették tanársegédi állásából az egyetemen, Mák Ferencet pedig alkalmatlanná nyilvánították az újságírói munka végzésére. Tehát lépten-nyomon retorziók értek bennünket. Ám azért annyira rafináltak a hatalom képviselői is voltak, hogy a Symposion kemény magját alkotó társaság tagjait különböző módon megkísértették. Tizenöten alkottuk a szerkesztőséget, s ebből a 15 emberből néhányan le is morzsolódtak. A hatalom taktikája az volt, hogy mindenképp meg kell alázni a főkolomposokat, a bojkottot szervező közösségünket pedig fel kell oszlatni. Munkahelyeket kínáltak egyeseknek, ha megtagadnak bennünket. 1988-89 tájékán, amikor az egész diktatórikus rendszer recsegni-ropogni kezdett, és megkezdődött a délszláv birodalom bomlása, az új hatalom megpróbált bennünket rehabilitálni. Rendeztek egy nagy kiadói tanácsülést, és azt mondták, hogy bocsánatot kérnek tőlünk, de igazából minket már nem nagyon érdekelt ez a bocsánatkérés.

Index: - Végülis mi okozta a Sympo megszűnését?

FO: - Valójában már akkortájt kezdett szétesni a társaságunk, hiszen jöttek a délszláv események, borzalmak. Ráadásul, szerintem, a harminötödik év után az irodalom már nem csapatjáték. Mindenkinek családja van, saját problémái, egzisztenciális nyűgök kínozzák. Sziveri János már beteg volt, Szabadkán megoperálták, később Pestre került, az Új Symposion körüli ügyek már nagyon kuszák voltak. Nem igazán működött többé a régi közösség. Az új hatalom helytartói ugyan azt akarták, hogy csináljuk tovább, meg vállaljunk nagyobb szerepet a tartomány kulturális életében, de ösztöneink azt súgták, hogy maradjunk ki belőle, amit aztán igatoltak azok a dolgok, amelyek a kilencvenes években Jugoszláviában lejátszódtak. Nem vettünk részt azokban a borzalmakban, amik ott történek, és semmilyen formában nem hitelesítettük azt a politikát, ami a délszláv polgárháborúhoz vezetett.

folyt. köv.