Egyetemisták nyári táborozása Fonyódon

A városi önkormányzati képviselők eredményes lobbizásának is köszönhetően 2004 júliusában több ezer fiatalt várnak Fonyódra az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára.

Erről Kollmann Gergely képviselő tájékoztatta az MTI-t, aki emlékeztetett arra, hogy a döntést megelőzően három másik település - Győr, Miskolc és Kecskemét - is igényt tartott a rendezvény megszervezésére, de a bizottság végül is Fonyód mellett döntött. A szervezők remélik, hogy a főiskolások és egyetemisták hagyományos nyári táborozása kiváló alkalmat teremt arra, hogy a kisrégió központjának rangjára törő Fonyód néhány napig a nyári Balaton leglátogatottabb települése legyen - közölte a képviselő.

Kollmann Gergely elmondta: júliusban számos szórakoztató és kulturális rendezvényre kerül sor, és a Fonyódon táborozó főiskolások és egyetemisták mindenképpen megpezsdítik a kistelepülés szellemi életét. A szervezők mintegy 30 ezer vendégéjszakára és 10 millió forint adóbevételre számítanak. Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója során a fiatal értelmiségiek találkozhatnak majd számos politikussal és közéleti személyiséggel, sportrendezvényekre kerül sor és már most tudjuk, hogy fellép Vámos Miklós által vezetett fővárosi International Business School színházi társulata is. (mti)

Rovat: