Igazságosabb vízdíjat kérnek a Balaton mentiek

Erre az évre sem vezették be a Balaton és a Velencei-tó térségében az úgynevezett kéttényezős - az alapdíjat a fogyasztástól különválasztó - vízdíjat, holott a változtatást a szolgáltató mellett egyre több helyi civil szervezet is sürgeti.

A kéttényezős vízdíj azt jelenti, hogy - miként az több szolgáltatás esetében is már gyakorlat - külön kellene fizetni a rendelkezésre állásért egy állandó összeget, mely független a fogyasztás mértékétől. A számla másik összetevőjét a felhasznált szolgáltatás mennyisége utáni díj változó összege jelenti. A döntés minden bizonnyal azért is nehéz, mivel nagyobb azoknak a köre, akiket hátrányosan érintene a változás. Az új díjszabással a felhasznált víz után fizetendő díj csaknem 10 százalékkal csökkenne, amely az állandó lakosoknak kedvez. Ugyanakkor a nyaralótulajdonosok, a kisfelhasználók költsége valamelyest növekedne a korábbiakhoz képest. A nyaralótulajdonosoknak például akkor is meg kellene fizetniük a rendelkezésre állást, amikor nem veszik igénybe a szolgáltatást.

Az üdülőövezetek vízellátó rendszereit a nyári idegenforgalmi csúcsfogyasztásra méretezték, miközben az állandó lakosság vízigénye ennek töredéke. Sok helybeli úgy érzi: az üdültetésből nem profitáló állandó lakosokkal fizettetik meg a nyári igényekre méretezett ellátórendszer többletköltségeit, évek óta a hatóságilag megengedett maximális vízdíjat kiszabva.

A Dunántúli Regionális Vízmű Rt. (DRV) csaknem egy évtizede küzd azért, hogy a tó környékén a kéttényezős vízdíj bevezetésével igazságosabb elosztású lehessen a lakossági vízdíj. Dónucz László a DRV pr-vezetőjének elmondta: ezt a törekvésüket egyre több helyi civil szervezet támogatja.

A DRV öt megyében 368 település vízi közműveit működteti. Dónucz László kifejtette: az önkormányzati tulajdonú vízműveknél, ahol a vízdíjakról szóló döntés a helyhatóságok kezében van, már több helyen bevezették a kéttényezős vízdíjat az elmúlt években. A kedvező tapasztalatokat bizonyítja, hogy közülük egyik sem kívánt az idén visszatérni a korábbi rendszerre.

Az állami tulajdonú vízi közművek esetében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium határozza meg a díjfizetés módját és mértékét. A minisztérium idei évre vonatkozó, vízdíjakról hozott döntése továbbra sem tartalmazza a kéttényezős vízdíjat, így azt a DRV sem alkalmazhatja az érintett településeken – közölte a szakember, aki szerint jövő évtől várható a változás ezen a téren.

Bóka István, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, fideszes országgyűlési képviselő méltánytalannak tartja a helyi lakosságot évek óta hátrányosan érintő helyzetet. Számításai szerint az idén legalább 15 százalékkal emelkedik a régióban a vízdíj. A szövetség az elmúlt évben a pénzügyi és vízügyi tárcához fordult a kéttényezős vízdíj bevezetésének kérésével. A hamarosan leköszönő pénzügyminiszter támogatandónak ítélte válaszában az elképzelést – közölte Bóka István, míg a környezetvédelmi és vízügyi tárca további vizsgálódást tartott szükségesnek az ügyben. A szövetség vezetője bízik abban, hogy a vonatozó miniszteri rendelet módosításával akár már az idén lehetővé válik az újfajta díjszabás bevezetése a régióban. (népszabadság)

Rovat: