A rendezési követi a tanulmánytervet

Megőrizni a történelmi városmag hangulatát, kitelepíteni az oda nem illő buszpályaudvarokat, újabb sétálóövezetek kialakítása – így foglalható össze több megyeszékhely rekonstrukciós terve.

Veszprém egyik legszembetűnőbb épülete, a városközpont közelében felépült húszemeletes toronyház egyike a hatvanas-hetvenes években lezajlott, erőltetett városfejlesztés maradandó nyomot hagyó következményeinek. Az évek, évtizedek óta folyó építkezésekbe csak korlátozott módon avatkozhat be a város: az éppen érvényben lévő rendezési tervek mellett helyi védettségi és építésrendészeti előírásokkal próbálhatja befolyásolni a létrejövő városképet – mondta Mezei László veszprémi főépítész.

A 2002-ben életbe lépett helyi rendezési terv értelmében már csak a valóban értékes épületrészeket védik, így semmi akadálya a korszerűsítésnek. Ez a vár alatti utcákban vagy a Dózsavárosban a korábbi polgárváros hangulatát megőrző átépítésekben érhető tetten. Mezei László elmondta: mindenképpen meg kellene oldani a városközpont szomszédságában fekvő autóbusz-pályaudvar okozta problémát. Egy tanulmányterv szerint legalább a buszok parkolóhelyét kellene máshová helyezni, és forgalomszervezési intézkedésekkel csökkenteni a zsúfoltságot. (népszabadság)

Rovat: