Örömteli feladat könyvekről írni. Ilyenkor titkon bízom benne, hogy legalább egyetlen egy olvasó kezébe veszi az ajánlott irodalmat. Hiszen akkor már megérte. Alessandro Baricco nevével először decemberben találkoztam, amikor a karácsonyfa alól rám mosolygott három, apró termetű könyve. A Selyem, a Novecento és a Vértelenül. Pár nap alatt felfaltam őket.

Alessandro Baricco 1958-ban látta meg a napvilágot Torinóban. Harmincegy évesen, első regényével kezdte gyűjteni a díjakat. Három regénye után van egy francia és három olasz díja, köztük a legrangosabb, a Viareggio-díj.

A Selyem: klasszikus olvasni való a "klasszikus" romantikát kedvelő nőknek (és férfiaknak). Hervé Joncour keresztül kasul vándorol a 100 oldal mindegyikén, Franciaországtól Japánig, hogy megszerezze a selyemhernyó petéket. De ez csak kellék egy szerelmi történet kibontásához, amelyben központi szerepet tölt be a vágy és a fájdalom. E selymes, leheletnyi kavalkád olyan, mint maga a megélhetést biztosító selyem Hervé számára. Az író szerint minden történetnek zenéje van. Ennek fehér, amely különleges, zavarba ejtő, és átkozottul nehéz. "Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautómatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának." (Baricco)

A Novecento: A Virginian nevő gőzős a két világháború között járt Európa és Amerika között. Fedélzetén együtt utazott emigráns, milliomos és hétköznapi munkás. Egy szép napon csecsemőt találnak a hajón. A frappáns kis nevet kapó kölyök - T. D. Lemon Novecento - élete végéig nem hagyja el a hajót. A páratlan improvizációs képességgel megáldott zongorista az utasok (és mindeközben természetesen maga) szórakoztatására tette fel életét. Muzsikája semmihez sem volt fogható, és egy alkalommal legyőzi az őt zongorapárbajra hívó: Jelly Roll Mortont, aki saját véleménye szerint a jazz feltalálója. És, hogy milyen sors adatott a regény végén egy dinamitkötegen ücsörgő zongoristának, maradjon rejtély. Mindannyi biztos, hogy Koltai Lajos volt az operatőre a kisregényből készült "Az óceánjáró zongorista" c. viselő filmnek.

A Vértelenül: szinte abszurd történet a triumvirátus harmadik tagja. Szikár, egyenes, egyértelmű. Mindamellett romantikus. Nem könnyű a sorsa a főszereplő asszonynak, aki gyermekként egy rejtekhelyről végignézi apja meggyilkolását, majd farkasszemet néz az egyik elkövetővel, akivel később - több évtized után - találkozik. A hihetetlenül feszült hangulatú száz oldal során mélységes emberi szomorúság és némaság les ránk. A lelki sérülésekkel küzdő szereplők jelenléte is hozzátesz egy adagot a mű egészét átszövő melankóliához. Itt senki sem azt csinálja, amit akar, mégis csinálja. Mint a mi kis hétköznapi életünkben. Íme az ember. Ecce homo.

És, hogy egy magyar klasszikus klasszikussá vált mondatával zárjam könyvajánlómat: "Ajánlom, olvassanak könyveket!" (Dolák-Saly Róbert)