Metrózni sokáig varázslatnak tűnt számomra. Az volt az érzésem, hogy egy szellemvasútban utazom, mindjárt jönnek a szörnyek, akik undorítóak, huhognak és csontos kézzel markolásszák a vállam. A metró kárpótolt azért, hogy a vidámparkba csak ritkán jutottam el.

Aztán nagyobb fejjel megtanultam, hogy kell szenvtelen arccal elslisszolni az ellenőr előtt, mikor melyik kocsiba érdemes beszállni, vigyázzunk a mozgólépcső tövében leselkedő zsebesekkel, és azt is, hogy nehéz hátizsákkal ne álljunk a fehér vonalon túlra.
Csoda és rettegés; ez keveredett bennem Antal Nimród filmje alatt is.

Azt tehát régen tudtam, hogy a koszos, büdös metró mesés - de hogy szép is lehet, arra csak most figyeltem fel igazán. A lámpák sora, a ventillátor lapátjai, az alagutak elágazása igazi esztétikai élményt jelentenek. Persze mindez a peronról nem látszik, csak a sínek felől nézve. Ez a perspektíva pedig a metró "lakóinak" kiváltsága, a kontroll csoporté, metróvezetőé és lányáé. Közülük is csak azoké, akik erre érzékenyek.

A meseszerű világgal szemben a véres valóság áll. Az ellenőrök - az örök vesztesek - folyton hadban állnak az utasközönséggel. Ütik-vágják - jobb esetben kicselezik - őket, de a kontrollőrök megbüntetni senkit nem tudnak. Amikor éppen tudnának, akkor éppen nincs tolluk vagy a szakmai vita hevében elfelejtik, mit is akartak, mit is kell tenniük. Az ellenőrök nemcsak a külvilággal harcolnak, hanem egymással is komoly csatákat vívnak.

Mégis vesztesek mindannyian. A filmből tudhatjuk, hogy jobb mozdonyvezetőnek lenni, mint metróellenőrnek, viszont az autóbusz ellenőr még a metróellenőröknél is alantasabb munkát végez. De a legrosszabb a mentősöknek, akik két kézzel merik össze a metró elé vetett áldozat maradványait.

Mégse higgyük, hogy a metró-ellenőrök mindegyike üldözési mániában szenved, pszichopata, narkolepsziás, más kezelendő pszichés betegsége van, vagy csak nagyon egyszerű. Erre a film elején személy szerint a BKV igazgatója hívja fel a figyelmet. (Mellesleg ez volt az a pontja a mozinak, amely a közönség körében a leghangosabb tetszést váltotta ki.)

Nemcsak a képek, hanem a színészek játéka is lenyűgözött. Nem egyszerűen nagy neveket, jó arcokat látunk a vásznon, hanem sajátos figurákat. Ez a rendező hozzáállásának köszönhető, aki - elmondása szerint - mindenkinek elég szabad teret engedett ahhoz, hogy a filmben megjeleníthesse saját elképzelését. Ugyanígy szabadkezet kapott a NEO is, aki a film zenéjét szerezte. A film egyes jelenetei mégis arról árulkodnak, hogy az alkotók nagy gondot fordítottak az egyes motívumok kidolgozására, és a jelenetek összefűzésére.

Aki teheti, az ne üljön metróra mozi után (bár ez a veszprémieket aligha fenyegeti), viszont aki teheti, nézze meg a filmet (ha másért nem, Csányi Sándor miatt).

Kapcsolódó oldal: www.kontrollfilm.hu