Lexikon Balatonfüred kitüntetett polgárairól

Balatonfüred város kitüntetettjei címmel lexikont jelentetett meg a tóparti város közalapítványa, a kötet az 1978 és 2003 között elismerésben részesült füredi polgárokat mutatja be - mondta el a lexikon szerkesztője az MTI-nek hétfőn.

Zatkalik András ismertetése szerint az elmúlt évtizedekben kitüntetett balatonfürediek, Balatonfüredhez szorosan kötődők életrajzát és munkásságának leírását tartalmazó kötetben olyan ismert személyiségek is szerepelnek, mint a már elhunyt író, Keresztury Dezső, aki 1996-ban lett a város díszpolgára, s az időközben szintén elhunyt Balaton-kutató Zákonyi Ferenc, aki ugyanezt az elismerést 1986-ban nyerte el.

Sava Babic, a belgrádi egyetem magyar tanszékének vezetője ugyancsak szerepel a füredi lexikonban, ő ugyanis a magyar irodalom népszerűsítéséért, a magyar-szerb művelődési kapcsolatok ápolásáért és Balatonfüred érdekében végzett tevékenységéért kapta meg a tóparti várostól a díszpolgári címet. A szerkesztő az MTI-nek elmondta: Sava Babic évek óra rendszeres vendége a műfordítók otthonává vált füredi Lipták-háznak, s az ő kezdeményezésére bontakozhat ki Balatonfüreden a Hamvas Béla emlékét ápoló rendezvénysorozat.

A Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadvány-sorozatának tizedik köteteként napvilágot látott lexikonból megismerhető csaknem száz személy között ott vannak a Balatonfüred Városért Díj kitüntetettjei, a kiemelkedő közoktatási, sport, egészségügyi, közigazgatási, közbiztonsági, művelődési, szociális tevékenységet jutalmazó díjak tulajdonosai, az év vállalkozója díjjal elismert személyek, valamint a Nobel-díjas olasz költő, Salvatore Quasimodo tiszteletére évente megrendezett verseny díjazottjai.

Zatkalik András kitért arra is, hogy a 2000 óta megjelenő füredi könyvsorozat az idén Füred emlékjeleiről - köztük szobrairól, emléktábláiról, emlékfáiról - szóló kötettel jelentkezik. Tervezik, hogy közreadják Deák Ferenc balatonfüredi vonatkozású levelezését, és felvállalják a tóparti város valamennyi díszpolgárának az életrajzát tartalmazó könyv gondozását is. A lexikon 1.200 példányban látott napvilágot ismertette a szerkesztő. (mti)

Rovat: