Veszprém megye madártávlatból
Beküldte szerk -
Madártávlatból minden jól látható: frissen készült légi fotók a Balaton partvidékéről, hogy segítsék a rendezési terv munkálatait.
A legfrissebb idei repülés, vagy mondjam úgy, hogy felderítés eredményeit rögzíti a valós helyzetet ábrázoló kiadvány, amelyet a területfejlesztési tanács pályázatára az almádi székhelyű kelet-balatoni kistérség készíttetett el.
Pandur Ferenc, Balatonalmádi polgármestere, aki egyben a kelet-balatoni kistérség elnöke, elmondta: a légi fotókon pontosan azonosítható minden északi és déli parti ingatlan, a Balaton mentén lévő műtárgyak, hajó, vitorlás, csónak kikötők, sőt a stégek is. A vízparti sáv valamennyi települése szerepel a légi felvételekből álló albumban. Ezek a fotók komoly segítséget adnak a digitálisan készülő rendezési tervek kivitelezéséhez is, és adott esetben, a vízügyesek számára is információkkal szolgálnak.
A legújabb légi fotókból 1500 kiadvány készült. Ezekből a megyei önkormányzat eljuttat egy-egy példányt a megye valamennyi településének iskolájába, könyvtárába, és felkerül a honlapokra is. Így immáron a harmadik Balaton parti megye, Veszprém megye légi fotóiból is tájékozódhatnak a térség rendezési terveinek készítői. (magyar rádió online)