Számítógép karácsonyra a balatonfüredi rendőröknek

Kétmillió forint értékű műszaki eszközt, köztük számítógépeket és video-kamerát kapott ajándékba karácsonyra a balatonfüredi rendőrkapitányság a helyi önkormányzat vagyonvédelmi alapítványától - tájékoztatta hétfőn az újságírókat az ünnepélyes átadáson a kapitányság vezetője.

Váradi Károly alezredes, rendőrségi főtanácsos elmondta, egy évvel korábban korszerű öltözőszekrényeket kaptak a füredi rendőrök az alapítványtól, az idén pedig olyan modern számítástechnikai eszközöket, amilyenek Veszprém megyében csak a tóparti város bűnüldözését segítik.

A tizenkét éve létrehozott balatonfüredi alapítvány fő tevékenysége a helyi rendőrkapitányság vagyonvédelmi tevékenységét segítő fejlesztés. Az első években nagy dolog volt egy-egy mobil-telefon, most pedig a legkorszerűbb számítógépeket adhatják át a bűnüldözés segítésére - mondta az átadáson az alapítvány kuratóriumának az elnöke, Hajba Csaba.

A mintegy kétmillió forint értékű ajándékot az alapítvány létrehozójának, a városi önkormányzatnak a vezetője, Bóka István polgármester adta át a rendőrkapitánynak.

Az idei esztendő füredi bűnüldözési eredményei felől érdeklődő MTI-nek Váradi Károly elmondta: míg az elmúlt időszakban az volt a jellemző, hogy évente 40 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a kapitányság területén, az idén eredménynek tartják, hogy lényegesen nem emelkedett ez a szám. Év végéig várhatóan összességében 8-10 százalékkal lesz több az ismertté vált bűncselekmény, mint tavaly, de például 50 százalékkal csökkent a gépkocsi-lopások száma. Az emelkedést az alkalmi lopások, köztük a nyári strandi lopások számának emelkedése okozza - tájékoztatott az alezredes.

A fürdőzők vagyonbiztonságát veszélyeztető strandi lopások száma korábban évente 10-18 volt, 2003-ban viszont meghaladta a 30-at - közölte a balatonfüredi kapitány.

Életellenes bűncselekmény a kapitánysághoz tartozó húsz településen évek óta nem történt, s ilyen bűncselekmény miatt idén sem kellett eljárást folytatniuk a balatonfüredieknek.

Fontos eredmény, hogy az utcák és az egyéb közterületek rendjét zavaró cselekmények idén sem okoztak kellemetlenséget a város lakóinak és vendégeinek - hangsúlyozta a kapitány.

Az év végi napokban a nyaralókba, hétvégi házakba betörők okoznak gondot a balatonfüredi kapitányság embereinek, ez ellen a polgárőrök és az egyéb civil szervezetek segítségét is igénybe véve igyekeznek föllépni, s erősített rendőri szolgálatot rendeltek el a város területén - magyarázta Váradi Károly.

A balatonfüredi rendőrkapitányságon megtartott ünnepségen ott volt a környék több településének a polgármestere is. (mti)

Rovat: