Bányából élménypark Ajkán

Ármin Bánya Élménypark néven kívánja a jövőben hasznosítani az ajkai önkormányzat a bezárásra ítélt Ármin-bányát. A most tervezett fejlesztéssel nem csupán a terület rekultivációját és az azt követő hasznosítást oldják meg, de hosszabb távon a térség turisztikai fellendülését is remélik tőle. Egyúttal méltó emléket kívánnak állítani a szénbányászatnak, hiszen a település bányászvárosból lett iparvárossá az 1960-as években.

A város és környéke a bányászatra épült, s a barnakőszénbányák bezárásával a város múltja tűnne el, hiszen az Ármin a térség legöregebb és egyben utolsó bányája is. A beruházás a munka nélkül maradó mintegy kétszáz bányásznak is munkalehetőséget kínálna, sőt a jövőben tovább növelné a foglalkoztatást. Az önkormányzat célja az is, hogy a terület rekultivációjával új funkciót adjon a városrésznek, s egyúttal a romlás helyett megújítsa azt. Az élménypark remélhetőleg az ajkai kistérség fejlődéséhez is hozzájárulna.

A terv kiötlője és kidolgozói a Bakonyi Erőmű Rt. bányászati igazgatóság szakemberei. Ők javasolták, hogy a bezárásra ítélt bányát föld alatti bányamúzeumként nyissák meg a nagyközönség előtt. Ez egyben Közép-Európa legnagyobb ilyen emlékhelye lenne. A bánya bejárata az ajkai Parkerdőre nyílik, így a beruházás az erdőterület fejlesztéséhez is kapcsolódik. Az érintett városrész pedig később csatlakozhat a Fertőd–Bakony–Balaton kerékpárút-hálózatba. Az élménypark kialakítását öt ütemben tervezik, 2004 és 2006 között. Az első két ütemhez a pályázati önrész biztosítását a város legutóbbi közgyűlésén magára vállalta. Az önkormányzat a megvalósításában magántőkére is számít. A tervezett fejlesztés az egész térség vonzerejét, hírnevét növelheti. A munkába ezért már az előkészítés során bevonták a Veszprémi Egyetem Turizmus Tanszékét, a megyei és a térségi turisztikai szervezeteket.

A majdani látogatók az Ármin-bánya bejáratától indulnának el, és kisvasúttal jutnának 40 méteres mélységbe, a bánya gyomrába. A három kilométeres út végén a bányászmúzeumba jutnának fel. Ez a túra nemcsak turisták, hanem iskolás csoportok számára is érdekes és vonzó lehet.

A bánya átalakításával úgynevezett barnamezős beruházás valósulna meg Ajkán, amihez jelentős központi támogatást remélnek. A barnamezős területek (pl.: felhagyott ipartelepek) környezeti kármentesítését, újrahasznosítását és funkcióváltását támogató program finanszírozója az Európai Regionális Fejlesztési Alap. Az önkormányzat megbízásából már készül a projekt hatás- és megvalósíthatósági tanulmánya, ennek alapján kezdődhetnek majd meg az egyeztetések a tulajdonlásról és a finanszírozásról, utána következhet az élménypark műszaki és pénzügyi tervezése. (népszabadság)

Rovat: