Fokozottan ellenőriznek
Beküldte szerk -
A rendőrség az ünnepek ideje alatt, illetve azután is fokozottan ellenőrzi, hogy a mozgássérültek részére fenntartott parkolóhelyeket valóban a jogosultak veszik-e igénybe. Tovább >>>
A megyei főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője, Hardi László alezredes a megyei napilap kérdésére elmondta, hogy az országos rendőr-főkapitányság helyettesének utasítása szerint az egész országban ellenőrzik majd a járőrök azokat a parkolóhelyeket, amelyeket mozgássérülteknek tartanak fenn. Az alezredes hozzátette, ha valaki jogosulatlanul foglalja el a fogyatékokkal élők részére fenntartott parkolót, az szabálysértést követ el, s ezért akár 30 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak. A rendőrök ellenőrizhetik a jogosultságot biztosító igazolványt is. Amennyiben azt olyan valaki használja, aki nem jogosult rá, azt feljelenthetik. (napló)