Busszal bárhova

Nincs autóbusszal megközelíthetetlen helység a régióban, a vasút azonban sokak számára nehezen elérhető. Az országban a Volán-buszok életkori átlaga 11,1 év. Tovább >>>

A közép-dunántúli régióban ez a szám megközelíti a 12 évet. E tekintetben legjobb a helyzet Fejérben, legrosszabb Komárom-Esztergomban.

Veszprém megyében Komárom-Esztergommal szemben nem egy, hanem három Volán-társaság is működik: a veszprémi központú Balaton, az Ajka központú Bakony és a Pápa központú Somló Volán Rt. A Balaton Volán legnagyobb feladata Veszprém és térsége, valamint a tó felvidékének helyi, helyközi és távolsági közlekedését összesen 187 busszal 108 települést bekapcsolva megoldani. A társaság körzetében nincs olyan település, ahová vagy ahonnan ne szállítanának utasokat, a cég mindenben igyekszik az önkormányzatok és az utazók igényeit kielégíteni. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a főváros felé tartó autóbuszok sokszor zsúfoltak, és a budapesti forgalom miatt többször késnek, mégis az a tapasztalatuk, hogy az utasok szívesebben veszik igénybe az autóbuszt, mint a vonatot.

A Balaton Volán helyi járatú buszainak átlagéletkora 12-13 év, a távolságiaké 9 év. A Videoton Holding Veszprém környéki gyárbezárásai nem érintették az rt. távolsági, illetve helyközi járatainak forgalmát, mivel a dolgozókat szerződéses járatokkal vitték munkahelyeikre.

Veszprém megyén 641 kilométernyi vasútvonal halad át, a legjelentősebbek a főváros felől a megyeszékhely, illetve a Balaton irányába, valamint a Győr, Zalaegerszeg, Szombathely felé menő vonatok. Bár a fővárossal és a szomszéd megyeszékhelyekkel viszonylag jó a vasúti összeköttetés, a Szombathelyre közlekedő gyorsvonatok kissé lassúak, a személyszállítás minőségén javítani kell - ismerik el a vasutasok. Helyközi közlekedésre túlnyomórészt Veszprém környékén veszik igénybe az utasok a vonatokat. (népszabadság)

Rovat: