Becsapták az önkormányzatokat
Beküldte szerk -
Több 10 milliárd forintos kár érheti az önkormányzatokat egy háttérben módosított adószabályozás miatt - mondta a Magyar Rádiónak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.
Dióssy László szerint becsapták a helyhatóságokat, amikor titokban becsempészték az áfa-törvénybe azt a szabályt, hogy jövőre áfa-körös lesz az állami támogatás. Így a kapott összegek jelentős részét vissza kell fizetni az államkasszába. Erről senkivel nem egyeztetettek az illetékesek - hangsúlyozta a szövetség elnöke, aki egyben Veszprém város szabaddemokrata polgármestere is.
A TÖOSZ kezdeményezi a költségvetési törvény módosítását, mert a mostani szabályozással az önkormányzatok a beruházások nagy részét nem tudják elvégezni.- mondta rádiónknak Dióssy László. (magyar rádió online)