Piros farmer, fekete garbó, a különcködésnek minden látható jele. Nem tudtam nem beleszeretni. Nem kellett sok idő és ez nemcsak az én számomra, hanem az egész gimnázium számára sziklaszilárd ténnyé vált.

És amikor a sziklaszilárd tény már elviselhetetlen volt, leültetett egy kocsmaasztalhoz. És ott a boldogító igen helyett, kicsibb hosszabb mondat bukott ki a száján: "Meleg vagyok". De természetesen ettől még lehettünk nagyon-nagyon jó barátok. És lettünk is. Én meg akartam változtatni, ő fenn akarta tartani a látszatot. Velem.

Egy kerek évre szerződtünk. És ez az egy év, már csak apró mozzanatokban létezik:
Diák rektorkodás együtt. Mert már csak ketten voltunk egy(ek).
Őrült rongyokban rohanás a belvárosban, teázgatás egy kellemes teraszon.
Neccharisnya és bársonyruha bakanccsal. Eredetileg az ő színpadi jelmeze, később az én utcai viseletem.
Székesfehérvári fagylalt csata a főtéren, vaníliás-puncsos pisztácia hajunkat egy esküvői forgatagban mostuk meg.
Ugrándozó békakerülgetés a korom sötét hegyoldalban, zuhogó esőben, gyertyafényes vacsora a cserépkályha előtt.
Futóverseny a telefonig, közbeiktatott pólótépéssel, és a hozzá tartozó visítással.
Futball EB nézegetése pezsgőzés közben, a második félidőben az ismertebb operett slágerek felelevenítése, és a megmaradt csipsz eltávolítása az ablakon.
Napozás meztelenül a dörgicsei romokon. Prűdségem erős támadásokat vert vissza.
Agyhártyagyulladás, kórház kertbe támogatás, és boldog, felhőtlen cigarettázás.

És mindeközben dagadó remény, hogy én fogom megváltoztatni. Én meg fogom változtatni…
A szépre szabott etűdöt mindenki reményei szerint csak az ásó és társai voltak hivatottak elválasztani.

És egy napom megjelent a kedvesével. Két férfi kéz a kézben ült az ágyamon. És hálálkodott és boldog volt, hogy végre boldog. Kicsit undorodtam, nem is tőlük, hanem a kudarctól. És nagyon bele akartam halni...

Aztán idővel felkerült Pestre. Ritkán látogat haza. Ilyenkor hosszú percekig ölelem –elengedni szinte nincs is kedven-, karöltve bócorgunk a veszprémi utcákon. És vinnyogok egyre jobban felszínre törő feminin vonásain. Most már így szeretem de nagyon, és már régen nem "úgy"...

És ha egy régi ismerősünk meglát így minket, cinkosan mosolyint.
És cinkosan mosolyintok, hogy mennyire másképp van minden.