Egymásnak segítve

- ifjúsági önkéntes hálózat épül -

Az EU-hoz csatlakozva fokozatosan egyre több nemzetközi pályázat, együttműködési lehetőség nyílik meg a magyarországi ifjúsági civil szervezetek előtt. Ezek feltérképezéséhez természetesen szakértő gárda szükséges. Aki fontosnak érzi azt, hogy a régióban minél több ifjúsági szervezet és közösség, és ezáltal minél több fiatal vegyen részt nemzetközi ifjúsági programban, máris jelentkezhet a MOBILITÁS Önkéntes Hálózatába.

A MOBILITÁS Önkéntes Hálózat Nemzetközi Ifjúsági Együttműködés fejlesztésére című hálózatépítő projektének célja egy önkéntesekből álló hálózat létrehozása, amely elősegíti a nemzetközi ifjúsági együttműködések fejlődését Magyarország 7 régiójában. A szervezet helyi, kistérségi és megyei szinten hálózati önkéntesek közreműködésével közvetlenül igyekszik tájékoztatást adni a nemzetközi pályázati lehetőségekről és programokról.

A hálózatba jelentkezhetnek olyan ifjúsági szakemberek, referensek, szervezetek vezetői és tagjai, akik motiváltak, hosszabb távon elérhetőek, kapcsolatban állnak ifjúsági szervezetekkel és közösségekkel, tapasztalatokkal rendelkeznek az ifjúsági munka területén, és nyitottak arra, hogy együttműködjenek a közösség többi tagjával. A hálózat működéséhez elengedhetetlen, hogy az önkéntes rendelkezzen rendszeres Internet hozzáféréssel és e-mail címmel.

A programba jelentkezők feladata lesz az információ-továbbítás, a területükön működő szervezetek feltérképezése, a helyi fiatalok igényeinek felmérése, a pályázati tanácsadás, személyes találkozók, információs napok szervezése, valamint a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodákkal való folyamatos együttműködés.

Mindehhez a MOBILITÁS információkat, információs anyagokat, kiadványokat szolgáltat, az önkéntesek munkáját segítő konferenciákat, szemináriumokat, képzéseket, hálózati találkozókat szervez, pályázati lehetőségeket biztosít.

A programba jelentkezni e-mailen lehet a www.mobilitas.hu honlapról letölthető jelentkezési lap segítségével. További információk a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodák nemzetközi pályázatokért és programokért felelős munkatársától, Fábry Szabolcstól kérhetők.

Cím: MOBILITÁS, KD-RISZI, 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 10.
Tel: 88/581-570
E-mail: fabry@vnet.hu, kd-riszi@vnet.hu

Rovat: