Büntetésből kapta meg Kentaurosz az istenségek varázserejét és hozzá a legádázabb ösztönöket. A mítoszok kentaurjainak őse azért jár szügyig az iszapban, de azért érthet a csillagok nyelvén is, mert elvetemülten ravasz apja, Ixion, az aljas kelepcék kiagyalója végül még a főisten asszonyára Hérára is szemet vetett.

Az ártatlanok elveszejtője aztán egy másolat-Hérával, a felhőasszonnyal egyesülve nemzette az emelkedettség és alantasság keverékét, aki ma csillagképként ismerünk: ő a Nyilas.

Ló és ember egyszerre. Ez a Nyilas foncsorfrásza. Ló, mert négy lába szinte gyökeret ver a földbe, egyként nemesíti és gátolja a rög gyakorlatiassága. Halhatatlanságot kísértő ember - ugyan állandóan szembesülnie kell azzal, hogy csak a maga erejéből juthat a vágyott magaslatokig -, ő az, aki sebes nyilat röpít a Nap, a csillagok perzselő és bűvöletes fényébe.
Benne van létében minden, amit a pata jelent - benne van létében minden hely és minden tudás-titok, amelyen a kilőtt vessző egy villanás alatt átsuhant.

Talán mindezekért tartja úgy a misztikus hagyomány: a zoodiákus zárt köréből ?a körforgásból? egyetlen hely ad esélyt a kitörésre, és az a pont ilyenkor, a Nyilas-időben valósulhat meg.

Itt vagy a pusztává, rideg és kopasz erdővé silányult tetszhalott világban, de óráról órára eszedbe jut az elégedett Nap mosolya, a frézia illata, az épen megérett őszibarack íze; ha tetszik: az öröm és a kíváncsiság kékmadara.