Másságról máshogyan

- ez az interjú olyan más -

A félreértések elkerülése végett úgy 10 évvel ezelőtt leültünk egy kocsmai beszélgetésre. Akkor elmesélte nekem, hogy ő "más", divatos szlenget használva: "meleg". Nehéz volt tudomásul vennem, de végül is sikerült. Mindezek ellenére életre szóló barátságra szerződtünk...

Index: - Milyen események döbbentettek rá a másságodra?

N: - Már gyermekkoromban is észrevettem, hogy a felnőtt férfiakat inkább megnézem, mint a velem egykorú lányokat, de ezt akkor még nem tartottam igazán nagy problémának. Tinédzser éveim elején úgy hozta a sors, hogy megismerkedtem egy fiúval, akivel együtt dolgoztam. Elmentünk bulizni. Mikor éjszaka hazaértünk, bevallotta, hogy meleg. Szinte én provokáltam ki azt, hogy az éjszakát együtt töltsük.

Index: - Hogy dolgoztad fel mindezt?

N: - Természetesen nagyon nagy dilemmát okozott az, hogy lefeküdtem egy fiúval, és az is, hogy talán évek óta erre vártam. Megpróbáltam én is kapcsolatot kialakítani lányokkal, de valahogy ezek mindig rosszul sültek el. Volt alibi barátnőm, ez egy kicsit megkönnyítette az életemet - elkerülvén a kérdezősködéseket.

Index: - A családod hogyan fogadta a hírt?

N: - Hosszú folyamat volt, amíg nyíltan leültünk erről beszélni, bár az édesanyám már évekkel előtte tudta, hogy mi a helyzet. Bizony nagyon hosszú időre megszakítottuk a kapcsolatot egymással, mert ezt az életformát ők teljesen elfogadhatatlannak tartották, szinte kitagadtak. Nagyon sokat kellett bizonyítanom azért, hogy valahogy visszanyerjem a bizalmukat. Ez a mai napig sem sikerült teljesen. A különbség az, hogy amikor találkozunk, már megkérdezik: hogy van a kedvesem?

Index: - A párkapcsolatodban melyik szerepet töltöd be?

N: - Azt hiszem, a mi kapcsolatunkban a kedvesemmel nem igazán differenciálódnak ezek a dolgok. Tulajdonképpen univerzálisnak mondható mindegyikünk. A házimunka legfőképpen az enyém, ő más dolgokban jeleskedik.

Index: - Milyen "esküvő pótlók" jöhetnek nálatok számításba?

N: - Erről őt kellene megkérdezni, bár távol áll tőlünk ez a dolog, azt hiszem. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez fontos lenne.

Index: - Terveitekben szerepel-e a gyermekvállalás?

N: - Úgy érzem, egy ilyen kapcsolatban ez nem igazán egy jó ötlet. Éppen elég elfogadni az embernek saját magát, ezzel a teherrel egy gyerek nem tud megbirkózni.

Index: - Nem gondolkodtál azon, hogy átoperáltasd magad?

N: - Meg sem fordult a fejemben. Én meg vagyok elégedve azzal, hogy fiúból vagyok, a különbség az, hogy egy férfit szeretek. És ő is úgy szeret engem, ahogy vagyok.

Index: - Milyen atrocitások értek másságod miatt?

N: - A munkahelyemen, ahol már a legelején tudták rólam, hogy meleg vagyok, nagyon nehéz volt elfogadtatni magam. Tízszer annyit kellett bizonyítanom, mint esetlegesen a többi kollégának. De szerencsére a szakmai hozzáértés volt a főbb szempont, és azt hiszem, ezt az akadályt sikeresen vettem. Természetesen volt olyan eset, amikor inkompetens személy került a hálóba - félreértés miatt -, és bizony kemény következményei voltak.

Index: - Mit üzensz azoknak, akik nem merik felvállalni a másságukat?

N: - Nem irigylem őket.

Rovat: