Továbbtanulási tájékoztató Pápán
Beküldte szerk -
Megyei Pályaválasztási Napot tartanak Pápán a Városi Sportcsarnokban november 21-én, pénteken délelőtt tíz és délután három óra között. Tovább >>>
A rendezvényen Veszprém megye közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek valamint az iskolarendszeren kívüli képzőknek a képviselői tájékoztatják az érdeklődőket képzési kínálataikról, továbbá jelen lesznek a gyakorlati képzésben közreműködő munkáltatók is. E rendezvény kapcsán jelenik meg "Iskola után - iskola előtt" című pályaválasztási kiadvány, amelyet az iskolák és intézmények számára térítésmentesen adunk át.
A program célja, hogy a pálya-, szakma-, és iskolaválasztás előtt álló általános és középiskolás tanulók, pályakezdő fiatalok, és a pályakorrekcióra készülő felnőtteknek információszerzési lehetőséget teremtsen a pályaválasztási döntés megkönnyítéséhez. A rendezvény látogatói egy helyen és egy időben ismerkedhettek meg elsősorban a Veszprém megye középfokú, akkreditált szakképzést folytató és felsőfokú oktatási, továbbá egyéb intézményeivel. A résztvevők a rendezvényen pszichológiai, pályaválasztási és képzési tanácsadást kaptak, grafológusi vizsgálaton vehettek részt és egyéb hasznos segítségben részesülhettek.