Minőségfejlesztést tervez Veszprém megye új rendőri vezetője

A megfelelő rendőri jelenlét biztosítását és a reagáló képesség növelését tartja legfontosabb feladatainak Veszprém megye október 1-től kinevezett új főkapitánya. Ennek érdekében áttekintik a jelenlegi szervezeti struktúrát, oktatási programot dolgoznak ki és megvizsgálják a technikai fejlesztés lehetőségeit.

Sutka Sándor dandártábornok a veszprémi kapitánysághoz tartozó települések polgármesterei előtt beszélt terveiről. A főkapitányság 27 éves rendőri múlttal rendelkező vezetője elmondta, a minőség elkötelezett híve, ezért a főkapitányságon minőségfejlesztési program elindítását tervezi. Úgy vélekedett, a rendőrségnek nem a hatalmi vagy a büntető jellegét, hanem a szolgáltató szerepét kell erősíteni. A megye új rendőri vezetője számít a polgárőrcsoportok munkájára, hiszen mint mondta, mind a 217 településre nem tudnak rendőrt küldeni.

Horváth Imre városi kapitány jónak értékelte a megyeszékhely és a környező települések bűnügyi helyzetét, ahol leginkább a vagyon elleni bűnesetek a meghatározóak, illetve a baleseti statisztika alakul idén is kedvezőtlenül. Horváth Imre bejelentette: november 1. és december 24. között megerősített utcai szolgálatot vezettek be a kapitányság területén, amivel a súlyos közlekedési baleseteknek szeretnék elejét venni. (magyar rádió online)

Rovat: