Jelentkezés kamarai védnöki tábla elnyerésére
Beküldte szerk -
A három Balaton parti megye - Somogy, Zala és Veszprém - kereskedelmi és iparkamarái - a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság támogatásával - lehetőséget teremtettek a Balaton kiemelt üdülőkörzetében működő vendéglátóhelyek minősítésére, és védnöki táblával való ellátására.
A minősítésben való részvétel önkéntes, a három megye gyakorló vendéglátós szakemberei dolgozták ki azt a minősítő rendszert, amelynek meg kell felelni a pályázó üzleteknek. A minősítés folyamata úgy zajlik, hogy a jelentkező elvégzi üzlete önminősítését, majd ezt követően az üzletben a másik két megyéből érkező független háromfős értékelő csoport próbafogyasztás keretében bejelentkezés nélkül érkezve meggyőződött a szempontok teljesüléséről és elvégezte a vendéglátó üzlet minősítését. A kamarai védnöki táblát elnyeri az az üzlet, amely a minősítés szempontrendszerében az elérhető maximális pontszám 80 százalékát eléri. A minősítés az évenkénti ellenőrzések keretében meghosszabbítható, ha az utóellenőrzés során megállapítást nyer, hogy az üzlet színvonala nem romlott az előző ellenőrzéshez képest. A kamarai védnöki táblát elnyert vendéglátó üzletek névsorát a kamarák saját kiadványaikban megkülönböztett módon megjelenítik és azon túl is széleskörűen népszerűsítik. A Balatoni Védnöki Tábla elnyerésére jelentkezni a csatolt nyilatkozat, és önminősítő lap kitöltésével lehet, de a minősítésre a nyári szezon, a tábla átadására pedig a szezon végén széles sajtónyilvánosság előtt kerül sor.
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara saját védnöki táblájára fentiekben hasonló feltételekkel jelentkezhetnek a megyei vendéglátóhelyek azon különbséggel, hogy a minősítés és a tábla átadása megyei keretek között 1-2 hónapon belül megtörténik. (Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara)