Ámokfutót fogtak
Beküldte szerk -
Egy forgalmi rendszám nélküli IFA tehergépkocsival száguldott Bánd és Hárskút belterületén a közelmúltban. A 27 éves herendi fiatalembert a rendőrök csak azután tudtak ellenőrzés alá vonni, miután a tehergépkocsival Hárskút külterületén a sáros földúton elakadt.
A herendi férfi engedély nélkül vitte el a munkáltatója tulajdonát képező tehergépkocsit a cég telephelyéről. Útja során több alkalommal közlekedési balesetet okozott. A száguldozó teherautóst herendi polgárőrök segítségével sikerült megállítania a helyi rendőröknek. A sofőr ugyan kísérletet tett még járművel való továbbhaladásra, sikertelenül. A járműből felszólításra sem volt hajlandó kiszállni, ellenszegült a rendőri intézkedésnek, ezért a rendőröknek meg kellett bilincselni az ámokfutó férfit.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, valamint az is, hogy jócskán fogyasztott alkoholt. Jármű önkényes elvétele megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vételére került sor. Kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, a közlekedési balesetekre pedig mint mondja egyáltalán nem emlékszik a rendőrségi sajtószolgálat.