Nem tudom, mi visz rá egy fiatal társaságot, hogy ilyet tegyen. Egy tízemeletes házat nem szórakozásra építettek. Bár ki tudja, mi volt a szándék. Egy tömbház kinézetével sem sugallja a mérhetetlen örömök helyszínét. Igaz van lift, benne a falfirkák, mint pl. horogkereszt, anarchiajel, hajráfradi-felirat. Most mégis egy ilyen panel nyújtotta kényelem és vonzalom mutatta meg napjaink egyik szükségletét.

Az a nagy helyzet, hogy Magyarország - ezen belül is Veszprém - elkezdett gettózni, gettósodni. Ez úgy alakulhatott ki, hogy a "rendes" emberek szerint az utcákon este nem járhat hozzájuk hasonló "rendes" ember, tehát, aki az utcákon van estelente, az valamiben sántikál. Szóval így gettósodunk. Elzárkózunk egymástól. Na még persze finoman, de azért érezhetően és láthatóan. Zavart kelt, ha hajléktalanok jelennek meg a házakban elmenekülve a világ és a hideg elől. Közben a fiatalok nap mint nap megjelennek esténként az utcákon, iskolák lépcsőin vagy panelek földszintjein, és mint haverok dumálnak egy jót.

És várnak. Várják a 18 éves életkort. Kivárják azt az időt, amikor a belváros nem egy utcából áll majd. Lesz mozi, meg szórakoztató központ. Teraszos kávézók és egy hely (lehet kettő is...), ahol minden nap élő zene van. Addig meg találkoznak a panelek alagsorában, néhány haver, pár üveg pia és egy-két doboz cigi.

Ennyi. Ez van ma. Itt errefelé, ahol én élek. Kedves, házban lakó társaim ki is írtak gyorsan saját maguknak egy cetlit, hogy 22 óra után mindenki zárja be az ajtót. Gondolom ez valami óvintézkedés, nehogy még egyszer megtörténjen az a csúfság, hogy a "tomboló ifjúság" összehányja a lépcsőt. Én meg röhögök magamban. Hányjanak csak. A házmester majd felmossa.

Azért vannak kinn minden nap az utcákon, mert otthon nem jó. A városnak meg még túl fiatalok, ezért ilyenkor más házakba mennek. Az ottaniak sandán nézve rájuk mennek el mellettük. Pedig előre köszönnek, az ajtót is kinyitják neki. Mégis baj, hogy ott vannak. Zavarják a nyugalmát. A lehetőséget, hogy csendben halhasson meg mindenki. Kussban, falak közt.

Tovább várnak. Arra, hogy jobb lesz. Máshol, másokkal, nem így. Addig mondjuk fantáziálnak egy napról, amikor az ő korosztályuk otthagyva az iskolákat bemegy a városba, "fontosabb" helyekre, egyenként megállva egy felnőtt előtt s miután egy ideig a szemükbe néztek, lehányják őket. Mindenki, mindenkit, mint Stephen King, Állj ki mellettem c. novellájában.

Bizottság alakulna, hogy kivizsgálja, mitől vannak rosszul a fiatalok. Szakemberek jönnének közelről és távolról, ígéreteket hallanánk, ujjakat látnánk, ahogy egymásra mutogatnak, s közben néhány fiatal megjelenne újra a lépcsőházakban és az utcák csendes zugaiban, mert ez van.

Ui.: Megjelent a panelházunk alagsorának lépcsőjén az első szerelmespár. Eljöttek otthonról. Álmodozni.