Vasárnap 11 óra körül ébredtem, jól ismert fejfájás szaggatja koponyámat, a mozgásom még inkább a sinusgörbére hasonlít, mintsem az egyenesre, és miközben az életelixírt - gyógysört - magában rejtő fridzsider felé támolygok, próbálom az előző este néhány homályos pillanatképét logikusnak tűnő sorrendbe rakni. Délutáni idült másnapom során már inkább az izgatott, hogy vajon más polgártársam is hasonlóan könnyedén tud-e szórakozni, mint jómagam. Nosza, hát találomra kifaggattam három veszprémi fiatalt.

F.G. ötödéves a veszprémi egyetemen, 22 éves ifjú helybeli titán. "Nem járok DC-be," - reagál fölcsillanó szempáromra, megelőzve ezzel első kérdésem - "mert ki nem állhatom a mai duc-duc zenét!". Bár hallott már a nosztalgia estekről, a legkevesebb igénye sincs arra, hogy ugráljon a tömegben és a részegeket kerülgesse. A barátokkal esedékes kávéházi beszélgetések, alkalomszerű éttermi vacsorák, valamint az Irodalmi Színpad fellépései kielégítik szórakozási kívánalmait. "A Bonita-bálokat nagyon szerettem, kár, hogy már manapság nincsenek hasonlóan igényes kulturális szórakozási lehetőségek Veszprémben." Szakértőként szereti a színházat, de mivel a veszprémit közepesnek ítéli, ezért inkább Pestre jár előadásokra.

D.D. 16 éves veszprémi középiskolás, s bár a Haszkovón lakik, mégis egy Jeruzsálem-hegyi kocsmában zajlik az interjú egy szombat este. "Itt iszunk mer' ocsó!" - zengi dél-bakonyi dialektusban. Miután kigyönyörködtem magam a sok-sok nyílt e-ben a spontán levágott nyolc perces monológot követően - bár ez részben inkább a kb. 14 éves barátnőnek szólt, semmint nekem - megtudhattam pár szülőt és pedagógust egyaránt aggasztó információt. A recept egyszerű: A szűkös zsebpénz miatt a lehető leghamarabb belőjük magunkat egy "ocsó" helyen, majd az otthonról lenyúlt rövidekkel fölszerelkezve 11 felé elindulunk a Mythos, vagy ritkában a Padlás felé. A lényeg az, hogy ott már ne kelljen fogyasztani, legföljebb egyéb illegális "segédeszközöket" vehetünk igénybe, az extázist az őrült tánc garantálja. Tutira holtfáradtan mászunk az ősök kecójáig, jobb esetben nem egyedül.

P.R. 35 éves egyedülálló városi fickó. Hobbija a sport, amit passzívan (kézilabda) és aktívan (kispályás foci) egyaránt gyakorol. Rock-rajongó, bár egykor ugyan járt néha a Kuplungba, és az Art Caféba, napjainkban inkább már csak a vendéglátó-ipari egységeket látogatja a haveri körrel. Nyáron inkább a kerthelyiségek a népszerűek, de ilyenkor már be kell szorulni a pincékbe, ahol valósággal kaszabolni lehet a dohányfüstöt. A másnapot nem is a szolidan fogyasztott szeszek - hiszen a részegség a beszélgetés, a jótékony vita rovására megy -, hanem a passzív dohányzás okozza. A ruházatból áradó átható bűzről nem is beszélve. Bár a klasszikus kocsmázást szereti, az ehhez elengedhetetlen kocsmát (irritáló tinédzserek nélkül) nehéz találni Veszprémben. Arról nem is beszélve, hogy a rockzene egy az egyben hiánycikk a városban, évente talán egy-két koncertet tud csak említeni.

Nehéz összegezni, hiszen még pár száz alany kellene az árnyaltabb képhez. Mindenesetre tény, hogy nemcsak generációs problémák vannak, hanem úgy kollektíve nincs full extrás szórakozóhely a városunkban. Sebaj, majd talán a frissen épült ötezres sportcsarnok melletti delfinárium és aquapark...