Rossz évet zártak a szállodák
Beküldte szerk -
Van olyan balatoni szálloda, ahol nyáron ötödével kevesebb bevételt voltak kénytelenek elkönyvelni, mint az elmúlt évben. Erről számolt be Zamárdiban Baldau Csaba, a Szálloda Szövetség regionális elnöke, pedig az idegenforgalmi szakemberek 2002 nyarát már mélypontként értékelték. Tovább >>>
További fájó pont, hogy a legnagyobb forgalmat jelentő német vendégek közül is sokan más úti célt választottak. A tíz legnagyobb vizsgált szálloda közül többen is 25 százalékkal kevesebb német üdülő foglalt szobát.
Némiképp javított a statisztikán, hogy csigaléptekben ugyan, de nő a belföldi forgalom a Balatonnál, azonban - teszi hozzá mindjárt a szakember - többen jöttek, kevesebb éjszakát töltöttek. Ez a jellemző, vagyis a szálloda tulajdonosok szempontjából lényegesen gazdaságtalanabb volt az idei vendéglátás a Balatonnál. A jövő évi kilátások sem jók, az áfa három százalékos emelkedését már nem tudták előre jelezni a 2004-es árakban a szobakiadók, így ezt nekik kell - úgymond - lenyelniük, vagyis ismét csökken a jövedelmezőségük. (magyar rádió online)