Kedvezőbb feltételek vállalkozóknak

A KA-VOSZ Rt. a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal közös sajtótájékoztatóján adta közre a napokban a 2003. júliusban megújult ötmillió forintra megemelt összegű Széchenyi Kártya fogadtatásának eredményeit. Tovább >>>

Többek között Gaál Gyula államtitkár, Demján Sándor a VOSZ ügyvezető elnöke és Parragh László az MKIK elnöke mellett a Széchenyi Kártya programban résztvevő bankok (OTP, Postabank, és MKB) képviselői tájékoztatták a nagyközönséget az új Kártya sikereiről. 2003 július elseje óta közel 4000 vállalkozás igényelt Széchenyi kártyát és az egy kártyára jutó hitelállomány értéke megközelíti a 3,8 millió forintot, ami azt jelenti, hogy a rövid időszak alatt majd 11 milliárd forint hitel került kihelyezésre. Hónapról hónapra 15-20 százalékkal nő a kártyaigénylők száma. Mára tízezernél is több vállalkozás kereste fel kártyaigénylésével a VOSZ és a Kamarák irodáit. A vállalkozói igénylések és azok elfogadásai folyamatosan növekednek, így rövidesen átadhatják a 7000. Széchenyi kártyát is.

A hazai kis- és középvállalkozások számára 2002. júliusa óta biztosítja államilag támogatott kedvezményes kamatú forgóeszközhöz jutás lehetőségét a Széchenyi Kártya. A Széchenyi Kártya program koordinálásával és szakmai menedzselésével a két érdekképviseleti szervezet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által létrehozott KA-VOSZ Rt.-t bízták meg.

2003. július elsejétől a Széchenyi kártya gyökeresen megújult keretösszegében, feltételeiben és lehetőségeiben és immár ötmillió forintos keretével a piac egyik legvonzóbb pénzügyi eszközévé vált. Kamata kevesebb, mint havi 1 százalék, elérése az ország 56 pontján levő VOSZ és Kamarai irodákban széles körben lehetséges, nem igényel ingatlanfedezetet, gyors és rugalmas ügyintézése révén pedig két hét alatt forgóeszközhöz juthat állami kamat- és garanciatámogatás mellett a hazai kis- és középvállalkozói kör, akik a kártyát, mint egyszerű fizetőeszközt minden a vállalkozás érdekében felmerült költséghez használhatják. Már az egymillió forintos kártya is segítség volt a vállalkozóknak azonban a Széchenyi Kártya keretének ötmillió forintra emelése továbbá a feltételek kedvezőbbé tétele jelentős lökést adott a piacra alig három hónapja belépett megújult Kártyának.

A feltételek jelentősen egyszerűsödtek, megszűnt a VOSZ, illetve Kamarai tagság kötelező volta, jóval gyorsabbá és egyszerűbbé vált a hitelfelvételi ügyintézés, csökkent a benyújtáshoz szükséges okmányok száma és kedvezően bővült azok köre, akik felvehetik a hitelt.

A részletek itt olvashatók.
(Veszprém megyei Kereskedelmi és Iparkamara)

Rovat: