Veszprémi Minőség-díjasok
Beküldte szerk -
Immár harmadik alkalommal írt ki közösen pályázatot a Veszprém Megyei Minőség Díjra a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a megyei önkormányzat. Tovább >>>
A díjakat ünnepélyes keretek között adták át október 10-én a kamara konferenciatermében. Köszöntőjében Henger Károly, a kamara elnöke hangsúlyozta, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás miatt kitüntetett szerepet kap a versenyképességben a minőségügy. Méltatta, hogy a megyei önkormányzat partnere ebben a versenyszférának, s hogy tavaly óta az intézmények is pályázhatnak és színvonalas pályázatokkal többen is neveztek a megyei minőség-díjra. Utalt rá, hogy a Fejér megyei kamarával összefogva regionális minőség-díj pályázatot is kiírnak, amelyen a megyei díjra nevezettek indulhatnak el.
Ezután dr. Kriskó Nándor, a bíráló bizottság elnöke ismertette a döntést, mely szerint az idén nagyvállalati kategóriában a péti Nitrogénművek Rt., a kis- és középvállalatok közül a pápai Talajerő-gazdálkodási Kft., szolgáltató kategóriában a Balatontourist Rt., az intézmények közül pedig a zirci Reguly Antal Szakképző Iskola nyerte el a Veszprém Megyei Minőség Díjat. A zsűri elismerő oklevéllel jutalmazta Veszprém és Balatonfüred önkormányzata, valamint a sümegi Lacuna Kft. pályázatát. A díjakat Henger Károly és Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke adta át. (Veszprém megyei Kereskedelmi és Iparkamara)