Hiszékeny emberek
Beküldte szerk -
Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, a közelmúltban Pápán egy fiatalember díjbeszedőnek adta ki magát, amivel több százezer forinttal károsította meg áldozatait. A rendőrök többször is közzétett felhívása ellenére továbbra is vannak, akik bedőlnek az áramszolgáltató társaságra hivatkozó bűnözőknek.
A rendőrség még be sem fejezte a nem régiben elfogott, több mint húsz személyt megkárosító díjbeszedő elleni eljárást, máris jelentkezett egy újabb hivatalnok. A hiszékenységnek néhány napja egy idős hölgy lett a kárvallottja. Pápán, a Hetedik utcában lakására igyekvő sértettet otthona közelében szólította le, s közölte, hogy több mint tizenhétezer forint az áramdíj tartozása. Amennyiben hátraléka egy részét kifizeti, az év végén tízezer forint kedvezményt fog kapni győzködte a kissé bizonytalan fogyasztót. A pápai rendőrök húsz év körüli, 175 180 cm magas férfit keresnek, aki háromezer-hatszáz forintot csalt ki ily módon áldozatából.
Nem árt tudni, hogy az áramdíj befizetése csak átutalással, illetve feladóvevényen történik, a helyszíni beszedést nem alkalmazzák. A fogyasztókat egyéb okból például mérőállás leolvasása miatt felkereső munkatársak sorszámmal megjelölt, arcképes igazolvánnyal kötelesek magukat igazolni tájékoztatott a pápai rendőrkapitányság.