A VMK-ban ezúttal nagyobb volt az egy négyzetméterre jutó újságírók száma, mint az ugyanekkora területre eső nyugdíjasklub-tagoké. Bár a közönség láttán dr. Eötvös Pál első kérdése az volt: várunk még valakit? – néhány perc elteltével tartalmas beszélgetés bontakozott ki a jelenlevő újságírók, újságíró férjek-feleségek részvételével. És ez a történet így volt kerek.

Eötvös Pált a Napló egykori rovatszerkesztőjét, jelenleg Magyarország legolvasottabb napilapjának főszerkesztőjét hazavárták az „öregek”: Benő, János, Pista, Gabi, Gyuri és mindenki más, akit nem említettek név szerint. „Pali” – aki felkerült Pestre, elismert menedzserré vált –, míg az itt-maradottak élete mintha megállt volna a fénykorban, és máig ezen időkből próbálnának feltöltekezni.

Egykoron (a hatvanas években) megyei lapunk szerkesztőségében igazi alkotó légkör, szellemi pezsgés vette körül az újságírókat. Az igényességet Veszprémnek az országos kulturális életben betöltött szerepe követelte meg; itt voltak Illyés Gyula drámáinak ősbemutatói, valamint itt élt és alkotott Németh László, a jelenlevők közeli – vagy csak áhított – ismerőse.

1970-ben dr. Eötvös Pál azt kapta feladatul, hogy írjon cikket az akkor épülő Házgyárról. Mivel az anyaggyűjtés során arra a következtetésre jutott, hogy az új létesítménynek a jövőre nézve káros hatásai lehetnek, és emiatt nem biztos, hogy Veszprémben házgyárat kell építeni, távoznia kellett a városból. Eddig tartott veszprémi karrierje, ezután a Népszavához, majd a Népszabadsághoz került, ahol 1989-ben Magyarország elsőként választották napilap főszerkesztőjévé. (Választott főszerkesztője csak a Le Monde-nak van Nyugat-Európában.)

A változások ideje azonban csalódásokkal volt terhes: harcok dúltak a szerkesztőségen belül – a reformkörösök, a tőkések és az ortodox baloldaliak szerették volna megkaparintani a lapot. Innen kétfelé ágazott a beszélgetés. Egyrészt az ideológiai irányzatok szövevényes hálójában keresett egy biztos pontot dr. Eötvös Pál, másrészt a szabad sajtó (hát nem az egyesület!) és a politika viszonyáról beszélt. Óhatatlanul is előkerült két aktuális téma: a Teller-levél kapcsán kialakult botrány és az újságok áfájának jövő évi emelése.

A Teller-levélről a főszerkesztőnek nem volt több mondanivalója, mint amit idáig a lapja hasábjain megjelentetett. Ezt sérelmezte is a közönség soraiból egy néző, aki bevallottan a jobb oldali lapokat olvassa szívesen. Indulatoktól nem mentesen „jól megmondta” véleményét a főszerkesztőnek (erre készült a beszélgetés kezdete óta). Dr. Eötvös Pál megköszönte az építő jellegű kritikát és azt javasolta, hogy akik idegesek lesznek a Népszabadság cikkeitől, azok őrizzék meg inkább egészségüket – ne vegyék kézbe az újságot.

Más a világhírű Fotex meccseiről szóló tudósítást hiányolta és amiatt aggódott, hogy vajon milyen lapokon nevelkedhet a megyei napilapban megszólaló olvasó, aki szerint az EU csatlakozással Magyarország egy polgárháború elől menekül. Egy hölgy azt szerette volna tudni, hogy miért a Népszabadságban hirdetnek a nagy cégek. Talán, mert ők is a bal oldal kezében vannak? Mire dr. Eötvös Pál elmondta milyen közvetítőkön-utakon keresztül jutnak el a kozmetikumok a tévé képernyőjére, az autók a színes magazinokba a cégek pedig egy olyan lap hasábjaira, amelynek a CPT-je igen kedvező. Ezt is megosztom a kedves olvasóval, mert egy világos és hasznos szám ez: cost per thousand – azt mutatja meg, hogy ezer emberhez eljuttatni a hirdetést mennyibe kerül.

Aztán ha a lapnak van már bőséges bevétele (többek között a hirdetésekből), és van, aki finanszírozza a veszteségeit, akkor nem kell senkitől függnie: szabad. A Népszabadság jelenleg nyereséges napilap. Nagyon szabad…

Megjegyzem, a cikk mellett szereplő képen nem látszik, sem a VMK plakátjain, hogy dr. Eötvös Pál a legsármosabb az eddigi „Emberarcok" közül.