Lecserélődnek a németek

Ez a szezon megmutatta, hogy a Balaton jó turisztikai termék. A németeket leszámítva ugyanis minden nációból növekedést tapasztaltunk - mondta az idei szezont értékelve Tóth Béla, az északi part legtöbb kempingjét működtető Balatontourist marketingigazgatója.

Európa-szerte 20-30 százalékos visszaesést tapasztalhattak a vendéglátók a német idegenforgalmat illetően. Szakemberek szerint ez egyértelműen a kedvezőtlen német gazdasági helyzetnek köszönhető. A németek óvatosabban költöttek, nagy részük a belföldi pihenést választottak. a visszaesés nagy vesztese elsősorban a fizetővendéglátás volt.

A fizetővendéglátás túlságosan Németországra koncentrált. Nem vezettük be a Benelux- vagy a skandináv államok piacára sem - mondta Tóth Béla. A Balatontourist is mintegy 20 százalékos visszaesést könyvelhetett el ezen a téren.

A kempingekben szerencsésebb volt a helyzet: bár a német egyeduralom megtört, a korábbi 50-60 százalékos német részarány ugyanis harmincnégy százalékra csökkent, a teljes visszaesést pótolni tudták más nemzetek. Így a tavalyival azonos eredményt ért el a társaság. A marketingigazgató véleménye alapján a kedvezőtlen körülmények között ez eredménynek tekinthető.

Jelentősen megnőtt a dán és holland vendégek száma, de többen érkeztek Ausztriából és Belgiumból is. A belföldi vendégek száma a tavalyihoz képest 25 százalékkal nőtt. A jövőt jelenthetik a tudatosan a jó minőséget és a kedvező árakat kereső hollandok, de Belgiumban is nagyon jó piaci munka folyik, ez már az idén is érezhető volt, a lengyelek, csehek, szlovákok tömeges megjelenésre azonban még nem számíthatunk. Ők még mindig az észak-magyarországi, alföldi olcsóbb szálláshelyeket keresik az országban. Generális probléma nincs a Balatonnál, hisz akkor máshonnan is jóval kevesebb vendég érkezne - fogalmazott a marketingigazgató. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák, amelyek sürgős megoldásra várnak.

Tovább kell fejleszteni az infrastruktúrát, de ha versenyképesek akarunk maradni, tovább kell javítani a vízparti nyaralás feltételeit. Elengedhetetlennek tartom, hogy épüljenek akvaparkok, legyenek kiegészítő szórakozási lehetőségek. Ezenkívül a települések egy része még mindig tisztasági gondokkal küzd. Néhány szolgáltató gyalázatosan teljesített: az utak szegélyeinek ápolatlansága több helyen feltűnő volt. Természetesen pozitív példa is van, a vendéglátás jó minőséget nyújt kedvező áron, sok településen egész nyáron át gyönyörűen virítottak a muskátlik, és kezdik eltörölni a parkolási díjakat is. Persze soha ne felejtsük el: legyünk barátságosabbak a vendéggel! (veszport.hu/napló)

Rovat: