1981. Január 5-én születteeem, bak vagyoook, kedvenc ételeeem… Nincsen.” – kezdi a beszélgetést hangos „nyávogással” Ákos. Színészkedik, hiszen ez a szakmája. „Vagyis van!” – kiálltja csillogó szemmel, és így már egészen hétköznapi embernek tűnik. – „A paprikás csirke.” – közli vigyorogva. Én is mosolygok, mert már biztosan tudom: Ákos a régi. Egy nagyra nőtt, tehetséges gyerek…

Index: – Furcsa itt látni téged, Veszprémben. Még nem volt túl régen, amikor Tapolcán jártál idegenforgalmi menedzserképzésre, most pedig Kabócásként ülsz velem szemben. Azt hiszem ezt hívják igazi „száznyolcvanfokosfordulat”-nak.

Futó Ákos: – Már akkor is játszottam a gimis Musical Stúdióban (tényleg! A szerk.), Halápiné Kálmán Katalin szárnyai alatt. Szerettem, és szeretek énekelni, a színészetet viszont hirtelen felindulásból választottam. A budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémián végeztem. A Színház- és Filmművészeti Egyetemre nem jelentkeztem, mert nem hittem, hogy felvesznek, de most már nem is bánom, hogy „sekszpíres” voltam. Néha utáltam, néha nagyon szerettem. A furcsa az volt, hogy ott is úgy mennek a fúrások, mint a nagyok között. Főleg a lányoknál, a fiúk annyira nem féltékenyek – bár sok „meleg” van köztük –, talán mert nem vagyunk annyian.

Index: – Csak egy fél mondat erejéig említetted, hogy szeretsz énekelni. Pedig ha jól tudom, ez közel olyan fontos neked, mint a színjátszás.

F.Á.: – Igen. Az Infinity-ben, egy heavy metal együttesben énekelek Tapolcán. Szerintem minőségi zenét játszunk klasszikus elemekkel, kreatív, tehetséges zenészekkel. Jó lenne készíteni egy demót, de hiába van stúdió, emberek, meg akarat, nincs rá pénz.

Index: – Pesten sem lehetett könnyű, hiszen a „Shakespeare-ben” tandíjat kell fizetni.

F.Á.: – Igen, ezért nagyon sokat jártunk statisztálni. Szerencsésnek tartom magam, mert Peter Greenaway egyik filmjében – amit hamarosan vetítenek a mozik itthon is – kiemelt statiszta lehettem. Nagyon meglepett, mennyivel közvetlenebb volt velünk, mint a magyar rendezők többsége. Annyit legalább megkérdezett, amikor elment mellettünk, hogy minden rendben van-e, és hogy jól érezzük-e magunkat? Meghökkentő volt, hogy a forgatás alatt mindenki annyira átélte a szerepét – mi belga fasiszta ifjak voltunk –, hogy a végére tényleg kezdtek elkülönülni a különböző „nemzetiségekhez” tartozó szereplők…

Index: – Színházi munkáid nem is voltak a közelmúltban?

F.Á.: – De, még a mai napig vannak. Pesten Pécsi Ildikó volt az osztályfőnököm, jelenleg is játszom két, általa rendezett darabban. A baj az, hogy függetlenül attól, tehetséges vagy-e, vagy sem, nem nagyon alkalmaznak. Telített a pálya. Nekem szerencsém volt, jó helyem van a Kabócában. Teljesíteni kell, mint mindenhol, de szeretek itt lenni. Veszprém nyugis hely, Pest után kifejezetten jólesik. Így, ha esetleg vissza kell mennem, úgy érzem egzotikus lesz. Itt barátságosak az emberek, talán több idejük is van egymásra.

Index: – Mik a terveid a jövőre nézve?

F.Á.: – A záróvizsgán a Színész Kamara megajánlotta a színész 1. minősítést, de ahhoz egy olyan szerepet kellene eljátszanom, aminek szakmailag követhető felépítése, „életvonala” van. Ha esetleg kapok egy ilyet, és a kamara „kivonul”, akkor sem biztos, hogy elnyerem a tetszésüket. Ők viszont „elnyelik” a pénzemet, mert ingyen nem jönnek ki, természetesen. Pedig jó lenne, ha megkapnám… Az Infinity-t sem szeretném elhanyagolni, látok benne fantáziát, és nagyon szeretek énekelni. Szeretnék jó bábszínész lenni, sokat segít ebben az, hogy barátságosan fogadtak itt, a társulat nagyon segítőkész. Lassan megismerem a várost, egyelőre tetszik. Ismerősök vannak, hamarosan a barátnőm is hozzám költözik. Kezdem otthon érezni magam…