Leginkább az „öregszag”, és Isten jellemezte a „kavintonos” estét. Az ősz hajúakat összefogó Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület Veszprémi Szervezete kitett magáért. Sajnos nem volt elég szék, így én is folyamatosan fészkalódva ültem végig az előadást egy pad tetején. De még mindig jobban jártam, mint azok a nyugdíjasok, akik végigállták a rendezvényt, jelenlétükkel megtisztelve a vendéget, a minimális tisztelet és alapvető kényelem hiányának ellenére, az Úr segedelmével.

Egykori élsportolónk sok érdekes dologról mesélt nekünk, gyerekeknek. Kíváncsi lennék, mi járt a kedves idős nénik és bácsik fejében, akik Balczó Andrást anno fiatalon, sikeresen láthatták a tévé képernyőjén Kósa Ferenc ’76-os filmjében. Most inkább mesemondó-hittérítőnek tűnt, aki édesapja nyomdokaiba lépve hirdeti, hogy a maradéktalan boldogság Istentől származik.

Saját bevallása szerint 1962. július 1-ig, apja halálának napjáig ateista volt, azt vallva, hogy Istent „idős férfiemberek találták ki”. Ám azóta, egészen a mai napig (mikor idős férfiembereknek mesél) tudja: „Isten van.”. Hite tiszteletre méltó, varázslatos dolog, akaraterejét is Isten ajándékaként élte, éli meg. A sok idős ember némán hallgatta történeteit, a csendet csak néha zavarta meg egy-egy kibotorkáló néni vagy bácsi, mert ugye bizonyos kor után ha menni kell, akkor menni kell.

Szónoki rutinja érződött, mikor a házasság, és ezen keresztül „az Istennek „járó” abszolút első hely az Életben” került szóba, hiszen közben a terem közepén ülő kispapokhoz fordult. Éppen már szinte templomi áhítat lett úrrá rajtam, mikor a ’98 óta nyugdíjas Balczó András váratlanul hangnemet váltott. Egy, a demokrácia intézményében csalódott férfi állt előttünk, aki a „látszatkeltés államformájának” tartja azt. Aztán rá kellett döbbennem, hogy nem vagyok felnőtt, butítva vagyok, sőt! Elvarázsoltak, lelkemet a többiekkel együtt „Gonosz Erőknek” adtam el. Hazudni, lopni, csalni, ölni egyre jobban lehet, támadó fegyverre a védekező fegyver a válasz. Mert ez egy ilyen világ.

Hirtelen szerettem volna én is nyugdíjas lenni. Leginkább akkor, amikor megtudtam: „Aki nem élte át ’56-ot, nem tudja mi az: a nemzet megszabadul.”, hiszen „’56-ban az Isten Magyarországot megszánta”, mert az úgy, mint a szerelem „ízelítő (volt) az embernek abból, milyen állapotra van teremtve”.

Kilépve a friss levegőre kissé zavarodott voltam. Mintha valami paradoxon-féle hangzott volna el, de nem voltam benne biztos. Tudtam, hogy tisztelem az időseket, a Hit erejét, a történelmet, a (sport)sikert. Tudom azt, hogy hiszek a jövőben, amit egy ilyen világban kell elképzelnem, mert ezt hagyták rám örökségül. Azért, mert most az van, ami, még nem vagyok sem buta, sem elvarázsolt, a lelkemmel sincs baj, és sok olyan felnőttet ismerek, aki ugyanígy van ezzel. Ha „politizálni lelkiismereti kérdés”, vigyázzunk továbbra is a lelkünkre, kérem tisztelettel, mert anélkül, ezek szerint, nem megy…