Önkormányzati lakásokat ígért
Beküldte szerk -
Veszprém megyei áldozatai is vannak annak a vesztegetésnek, amit egy fővárosi férfi követett el a napokban. A megalapozott gyanú szerint a 27 éves Barna Dezső azzal hitegette ügyfeleit, hogy Budapest néhány kerületében némi csúszópénz fejében el tudja intézni, hogy az önkormányzat tisztviselője engedélyezze egyes saját tulajdonában levő bérelt lakások igen kedvező áron való megvételét. A férfi ezzel a történettel százezres és milliós összegeket vett fel a sértettektől, amit a gyanú szerint saját céljaira fordított, ugyanis senkit nem segített hozzá a bérlakások megvételéhez. A befolyással üzérkedés bűntette miatt folytatott nyomozás jelenlegi állása szerint Barna Dezső nyolc, zömében Veszprém megyei ügyfelétől mintegy 13 millió forintot csalt ki. Tovább >>>
A gyanúsított a büntetőeljárás megindítása óta ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrség kéri mindazokat, akik Barna Dezső hollétével kapcsolatban információval rendelkeznek, tegyenek bejelentést a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztályánál a 88/428-022, 13-59 melléken, vagy a 107-es, 112-es számokon kérjék ugyanezen főkapitányság ügyeletét. A nyomozók az ingyenesen hívható 80/949-149-es számon is várják a bejelentéseket.
Feltételezhető, hogy Barna Dezső másokat is megkárosított. A rendőrség várja azok jelentkezését is, akiktől önkormányzati bérlakás tulajdonjogához való jutás lehetőségével csaltak ki pénzt.