Reuters: katasztrófa fenyegeti a Balatont
Beküldte szerk -
Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, a Balaton sorvad, ami egy gazdasági és ökológiai katasztrófa veszélyére figyelmeztet írja a világ egyik legnagyobb hírügynöksége a Reuters, ami hosszú riportot közölt nemrégiben a Balatonról, mint a klímaváltozás egyik nagy áldozatáról. Tovább >>>
A víz eltűnt a partokról, Balatonfenyvesen például csúszdák lógnak be, stégek állnak idétlenül a kiszáradt mederben. Emberek fociznak a bokáig érő vízben ott, ahol régen úszni lehetett. Több száz métert kell gyalogolni a mély vízig. Sárszigetek jelentek meg a tóban. Ilyen és hasonló képek sorjáznak a riportban, amely ezzel összefüggésben megemlíti, hogy a magyarok már inkább Horvátországban nyaralnak, bár ebben a hazai árak is szerepet játszhattak.
A riport megemlíti, hogy az ország jövedelmének öt százaléka származott a tó idegenforgalmából, de ennek vége. Sorra zárnak be a boltok. Megszólal egy helyi lakos, aki ugyan reménykedik abban, hogy a szakemberek majd találnak valami megoldást, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy talán néhány év múlva afrikai típusú sivatag lesz a tó helyén. Más riportalanyok a médiát hibáztatják, amely a vészharang kongatásával elijeszti a vendégeket.
A Reuters szerint a vízpótlás nem tűnik feltétlenül jó megoldásnak, mert felboríthatja a tó kényes ökológiai egyensúlyát. Az ország több évtizede elavult marketingjén is lehetne valamit változtatni talán, mert a gulyás-paprika-cigányzene talán már nem hoz be annyi vendéget jegyzi meg a szerző.
A riport Zágoni Miklós szavaival zárul, aki szerint a Balaton a klímaváltozás lakmuszpapírja. Néhány éve radikálisan felgyorsult a tó sorvadása, ami azt jelzi, hogy ugyanilyen gyorsulás jellemzi a Föld felmelegedését. (mti)