Gramofon-hangzás, lágy melódiák, jazz, swing, dixieland, ’20-as, ’30-as és ’40-es évek, sármos hang – röviden és velősen ezekkel a szavakkal, no meg jónéhány díjjal lehetne jellemezni a Hot Jazz Band-et. Már ha a zenéről lehetne beszélni… merthogy esetükben pláne igaz a mondás: zenéről beszélni olyan, mint futballmeccset lerajzolni. A zenekarvezető-énekes Bényei Tamással ezért inkább a zene okán minden másról, többek között Max Raabe-ról beszélgettünk.

A Hot Jazz Band-nek évente 240 koncertje van a világ különböző részein. Számos fesztiválon felléptek már, négy hazai és négy külföldi díjat nyertek. Többek között első helyezést értek el a Megéve Nemzetközi Jazz Versenyen és a Louis Armstrong Nemzetközi Jazz Versenyen is, s idén immáron másodjára kapták meg az eMeRTon díjat.

- Ennyi díj után lehet még magasabbra tenni a lécet?

- Minden elismerés visszajelzés számunkra. Szívesen versenyzünk, hiszen a jazz maga is egy verseny. Ebben a műfajban az improvizáció miatt fokozottabb a késztetés egymás túlszárnyalására. A versengések során az ötletesség kiemelten fontos. Egy-egy díj egyébként referenciaként is szolgál, hiszen mutatja, hogy a zenekar komolyan gondolja a szakmáját. A konkrét versenyzést mi 1998-ban abbahagytuk, mostanában inkább fesztiválokra, egyéni fellépésekre járunk.

- Nemrég újra előtérbe került, hogy a könnyűzenének nincs meg a helye a magyar kultúrában. (A popzenészek címeztek is egy levelet a gyermek-, ifjúsági és sportügyek miniszterének ezzel kapcsolatosan – szerk.) A jazz-nek milyen a megítélése hazánkban?

- Szomorú kilátásaink vannak. Létezik ugyan a Magyar Jazzszövetség, ám kevés anyagi támogatást tud nyújtani, s a magyar jazz-zenészek sem ambiciózusak. Ennek alapvetően három oka van. A magyar mentalitástól idegen a jazz műfaja, s a magyar nóta, a cigányzene kiszorítja a teret az erre a zenére fogékonyabb generáció esetében. Második ok, hogy a kommunizmus idején tiltották ezt a muzsikát. Harmadikként pedig a beat-korszak szorította ki a jazzt. Ezért is van az, hogy a jazz-zenészek popzenekarokban próbálnak meg érvényesülni, illetve átviszik, keverik más műfajokkal a jazzt.

- Nem lehet, hogy ez az átültetés a jazz túlélésének, terjesztésének a forrása? Például Max Raabe is ezt az utat járja…(M.R. ugyanis a tiszta swing, dixieland zene után legutóbb népszerű slágerek, mint például a Super Trouper, vagy a Sex bomb „jazzesítésével” ért el nagyobb sikereket - szerk.)

- Nem hiszem, hogy ez a jövő útja. Az ilyen jellegű stíluskeveredések nem vezetnek ahhoz, hogy az emberek a ’20-as, ’30-as évek eredeti muzsikáját keressék. Ahogy mi csináljuk, úgy sokkal jobban felhívjuk a figyelmet a jazz-re. Max Raabe inkább jazzesített sramlizenét csinál és túlripacskodja az egészet; olyan, mintha Mr. Bean-filmek alá akarna pojácáskodni. Ez a fajta éneklési stílus csupán azért van, hogy a női szívekre hasson, nem másért!

- És ha nemzeti sajátosságokat kevernek bele a jazz-be?

- Ízlésesen lehet keverni. A jazz ugyanis alapvetően az Amerikába áttelepült európai zsidók zenéje, és ily módon a klezmerből vannak benne elemek. De más az áthallás és más, amikor valaki azt hiszi, hogy akcentussal – mert ez a jó szó erre, hogy akcentussal játsszák a zenét – is jól lehet muzsikálni.

- Visszatérve Önökre: terveznek valamilyen albumot a közeljövőben?

- Eredetileg már tavaly szerettük volna kiadni, de úgy néz ki, hogy csak idén december környékén tud megjelenni egy mai magyar slágereket tartalmazó album. Olyan előadóktól veszünk át dalokat, mint például a TNT, Váczi Eszter, a United, vagy a Fiesta.

- Nem szeretnék kötözködni, de ez nem Max Raabe-ra hajaz?

- Ez igazándiból nem más, mint egy reklámfogás, mivel kevesen figyelnek ránk. A dalokat igazán játszhatóvá tesszük, improvizációkra építjük, s nem lesznek rákeverve dolgok, mint Raabe esetében.